Városlista
2026. április 29, szerda - Péter

Hírek

2024. Augusztus 26. 06:00, hétfő | Sport
Forrás: MTI

Holland Nagydíj - Norris győzött Zandvoortban

Holland Nagydíj - Norris győzött Zandvoortban

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Holland Nagydíjat.

A 24 éves pilótának ez az idei, egyben pályafutása második futamgyőzelme az F1-ben, korábban Miamiban diadalmaskodott.

Norris mögött a címvédő és a vb-pontversenyben most is éllovas, hazai pályán szereplő Max Verstappen lett a második a Red Bullal, míg a dobogó harmadik fokára a monacói Charles Leclerc állhatott fel a Ferrarival.

A második helyről rajtoló Verstappen sokkal jobban kapta el a piros lámpák kialvását, mint a pole pozíciós Norris, mögöttük a másik McLarenben Oscar Piastrit pedig a mercedeses George Russell rajtolta le, így az első kör végén Verstappen, Norris, Russell, Piastri volt a sorrend az elején.

A 18. körben Norris a célegyenesben aztán simán körbeautózta holland riválisát, ezzel átvette a vezetést. Ekkor már az első két helyen haladó versenyző előnye több mint öt másodperc volt, mert mögöttük Russell jóval lassabb volt, mint a többiek.

Norris az előzés után folyamatosan növelte a különbséget, mögöttük Leclerc Piastrival küzdött, de amikor a 25. körben előbbi kiállt kerékcserére, a boxutcában nemcsak őt, hanem Russellt is megelőzte.

A 200. nagydíját teljesítő Verstappent három körrel később hívták ki kerékcserére, legtovább pedig Piastrit tartotta kint a csapata, aki a 33. körben látogatott ki a boxba. Eközben Leclerc-nek bejött a korai gumiváltás, ugyanis Norris és Verstappen mögé feljött harmadiknak.

Az élen a brit pilóta közben már 12 másodpercnél is nagyobb előnyt autózott ki holland ellenfelével szemben, hátrébb pedig Piastri a jóval frissebb abroncsokon Russellt gyorsan visszaelőzte, majd Leclerc-et is üldözőbe vette. Utóbbit aztán végül nem sikerült megelőznie, így be kellett érnie a negyedik hellyel.

Mivel az élmezőnyből mindenki egykiállásos taktikát választott, a sorrend már nem változott, Norris végül a rossz rajtja ellenére is hatalmas fölénnyel győzött az elmúlt három évben diadalmaskodó Verstappen előtt, ráadásul az utolsó körben a leggyorsabb körért járó plusz egy pontot is bezsebelte.

A világbajnoki idény jövő vasárnap az Olasz Nagydíjjal folytatódik.

Címkék: f1, norris

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 29. 06:50, szerda | Sport

Bajnokok Ligája - A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen

A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén.

2026. Április 27. 13:00, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - A Paks legyőzésével életben tartotta címvédésről szőtt álmait a Ferencváros

A címvédő Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Paksot a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.

2026. Április 23. 06:52, csütörtök | Sport

MOL Magyar Kupa - Tizenegyesekkel a Ferencváros jutott a döntőbe

A Ferencváros hazai pályán 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a Győrt szerda este a labdarúgó MOL Magyar Kupa elődöntőjében.

2026. Április 20. 20:08, hétfő | Sport

Gokart - Nagy Ádám: Bronzérem a szezonnyitón

Egy harmadik hellyel kezdte Nagy Ádám a 2026-os gokartszezont.