Hírek
2015. November 30. 17:44, hétfő | Helyi
❄ Hóeséssel, jégrevüvel nyitott a Ceglédi Advent ❄
Szombaton hivatalosan is megnyílt a város karácsonyi vására a Szabadság téren
Mintha csak rendelésre érkezett volna… a hétvégén megnyíló karácsonyi vásárban szakadó hóesés fokozta tovább az ünnepi hangulatot. A szombaton megnyílt karácsonyi vásár ünnepi fényben várta kilátogató vendégeit, akik az ünnepi hangulat mellett színes programokkal szórakozhattak.


Szombaton hivatalos megnyitó keretein belül avatták fel a Ceglédi Jégpályát. Takáts László polgármester megnyitója és köszöntője után a budapesti Jégördögök Egyesület látványos jégrevü bemutatója után városlakók is birtokba vehették a korcsolyapályát.


Az első adventi gyertyagyújtására vasárnap került sor a Szabadság téren, ahol az első gyertyát a Várkonyi István Általános Iskola és a Losontzi István EGYMI Kollégium és Gyermekotthon képviselői közösen gyújtottak meg.
A városi gyertyagyújtásra kilátogatókat a Kürtös Néptáncegyüttes, a Ceglédi Fúvószenekar ünnepi hangversenye, valamint a Forgatócsoport vonulós jazz zenekar koncertje szórakoztatta.

A négy héten át tartó adenti ünnepségsorozat >>> TOVÁBBI PROGRAMJA
fotó: Kisfaludi István
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.












