Hírek
2014. Február 07. 18:34, péntek | Helyi
Hétfőn már csobbanhatunk!
Hétfőn nyit a Ceglédi Városi Sportuszoda
A beruházás első szakaszának végéhez érkezett a belső strand felújítása. Az uszoda hétfői nyitása előtt egy rövid sajtótájékoztatón ismertették az elmúlt kilenc hónap munkáját, eredményeit.
Az összesen 650 millió forintos fejlesztéshez 200 millió forint önrésszel járult hozzá a város, a tao-felajánlásokból pedig 450 millió forint érkezett.
A felújítás során az uszodatechnika, a gépészet és az elektronika is teljes egészében megújult, mind sporttechnológilag, mind pedig építészetileg felújították a 83 éves épületet. A ponyvafedésnek köszönhetően a téli időszakban is jól kihasználható uszoda üzemeltetése rendkívül energiatakarékos, hiszen a medencék meleg vizének hőjét például az épületek fűtésére is felhasználják. A tervező, Tőrös Csaba elmondta, hogy bár apróbb javítanivalók még akadnak, de úgy érzi, sikerült teljesíteni az előzetes terveket, aminek nyomán – ahogy fogalmazott – egy kiss „ékszerdoboz” került a város közepébe.
A kivitelező az épület belső részének munkálataival végeztek, illetve a próbaüzem is a végéhez érkezett, ami azt jelenti, hogy hétfőn megnyílhatnak a kapuk a városlakók előtt is, mondta el Horváth József, a Ceglédi Vasutas Sport Egyesület vezetője, aki köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak a projekt sikeréhez.
Földi László: Örömteli esemény ez több okból is, hiszen a ceglédi polgárok már nagyon várták ezt a pillanatot, ami az elmúlt 20 év legnagyobb sportfejlesztése városunkban. Én nagyon nagy örömmel invitálom hétfőtől, 10-től kezdve a ceglédieket ebbe az uszodába, jöjjenek és használják, hiszen nekik épült.
A korábban közzétett jegyárak is módosultak, tette hozzá Ványi Zsolt, a létesítmény vezetője, aki elmondta, hogy az uszoda Cegléd Kártya, illetve Szép Kártya elfogadó hely lesz, március közepétől pedig bankkártyás fizetésre is lesz lehetőség.
JEGY ÁRAK | |
Felnőtt egész napos | 1 500 Ft |
Felnőtt egész napos Cegléd Kártyával | 1 200 Ft |
Diák, nyugdíjas egész napos | 1 000 Ft |
Reggeli úszójegy (6.00-8.30-ig) | 800 Ft |
Délutáni (16.00 óra után) | 800 Ft |
Gyerek jegy 7 éves korig (3 év alatt ingyenes) | 500 Ft |
Családi jegy (2+2) minden további gyermek után 500 Ft | 3 200 Ft |
Látogatói jegy | 200 Ft |
BÉRLET ÁRAK | |
10 alkalmas úszóbérlet (6.00-13.00-ig, ill 18.30-21.00-ig)* | 7 000 Ft |
20 alkalmas úszóbérlet (6.00-13.00-ig, ill 18.30-21.00-ig)** | 12.000 Ft |
Havi bérlet (egész napos) | 25.000 Ft |
Havi bérlet (egész napos) Cegléd Kártyával (30% kedvezmény) | 17.500 Ft |
Éves bérlet | 200.000 Ft |
Éves bérlet Cegléd kártyával (30% kedvezmény)*** | 140.000 Ft |
Kabin bérlet (éves) | 100.000 Ft |
*A vásárlástól számított 1 hónapon belül fel kell használni. Nem névre szóló, több személy is használhatja.
**A vásárlástól számított 2 hónapon belül fel kell használni. Nem névre szóló, több személy is használhatja.
***A havi és az éves bérlet névre szóló. Napi egyszeri belépésre jogosít.
A sajtótájékoztató végén Földi László a kérdésekre válaszolva elmondta, hogy már a második ütem tervei is készen vannak.
fotó: Kisfaludi István