Hírek
2013. Szeptember 18. 11:29, szerda | Helyi sport
Hegedűs László: ,,Feldobott ez a siker!''
Újabb két bajnoki címet szerzett Magyarországon, így már tizenkétszeres aranyérmes a világklasszis magyar triálos
Hegedűs László (Hege), a 23 éves ceglédi fiatalember a sikeres nemzetközi szereplés után Magyarországon is bizonyított: a hazai bajnokságban mindkét profi kategóriát megnyerte, így kellő önbizalommal várja a 2013-as Világkupa-sorozat utolsó, belgiumi állomását.
Hege legutóbb az év legfontosabb hazai versenyén, a magyar bajnokságon is bizonyított.

„Az idei magyar bajnokságot Borsodnádasdon, a Mátéhegyi ökoparkban rendezték meg. Mind a két profi kategóriában, a 20 és a 26 colosban is indultam, és mindkét kategóriában a győzelem volt a fő célom. Az időjárás megint mostohán bánt velünk, hiszen az eső miatt olyan sárban kellett leküzdenünk a nagyrészt sziklákból, farönkökből és más természetes akadályokból felépített pályákat, amire tán eddig nem nagyon volt példa. Azonban kitartott a világbajnokságon is tapasztalt jó formám, és a zuhogó eső, valamint a bokáig érő sár és a felkészült ellenfelek ellenére sikerült megnyernem mindkét kategóriát, és ezzel a két bajnoki címmel már tizenkét aranyéremnél járok. Most egy bemutató következik, ami remek edzési és felkészülési lehetőség lesz számomra az idei esztendő utolsó nagy kihívására, az idényzáró belga Világkupa-futamra” – elevenítette fel a magyar bajnokság eseményeit Hege.

Az idei nemzetközi versenynaptár
1. Világkupa: Németország, Heubach – 2013. 04.20-21. – összetett 13. hely
2. Világkupa: Lengyelország, Walbrzych – 2013. 06. 01-02. – összetett 5. hely
3. Világkupa: Franciaország, Pra Loup – 2013. 07. 26-28. – összetett 8. hely
4. Világkupa: Franciaország, Meribel – 2013. 08. 16-18. – összetett 8. hely
5. Világkupa: Belgium, Antwerpen – 2013. 09. 27-29.

Világbajnokság:
Dél Afrika, Pietermaritzburg – 2013. 08.26. - 09.01. – összetett 9. hely
Európa-bajnokság: Svájc, Bern – 2013. 06. 21-22. – összetett 6. hely
Magyar Bajnokság: Borsodnádasd – 2013. 09. 14-15. – 1. hely (20 és 26 colos)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 14. 12:00, vasárnap | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal
Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld
Fidesz-kongresszus - Orbán Viktor: sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok
Sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok, és csak a nemzeti politika érdekel, se pénz, se az európai pozíciók, se a nemzetközi elismerés nem csábít
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Sport
Vb-2026 - Döntetlennel kezdett Brazília
Az ötszörös győztes brazil válogatott 1-1-es döntetlent játszott Marokkóval vasárnap a tengerentúli labdarúgó-világbajnokság C csoportjának nyitómérkőzésén.
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
