Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2012. Május 27. 10:11, vasárnap | Helyi
Forrás: infoCegléd

Győzelem és bebiztosított 4. hely

Győzelem és bebiztosított 4. hely

A 28 forduló alatt szintén 41 pontot gyűjtött Orosházát fogadtuk a Malomtó szélen, ahol a csapat ellentmondást nem tűrően kezdett, hiszen az első 10 percben 80%-os volt a labdabirtoklásunk.

Pár perccel később egy nagy bedobást követően megcsúsztatott labdát szerencsénkre lesen állva fejelt a kapunkba a vendég csapat, a folytatásban pedig folytattuk az előző három forduló jó játékát, ami ezúttal már eredményesnek is bizonyult. Előbb Sándor kotorta a hálóba a jobbról érkező mesteri beadást, majd 5 perccel később a most is remeklő Kenderes cselezte magát lövőhelyzetbe és a 16-os sarkáról kilőtte a hosszú sarkot.

Egy perc telt el, és a vendégek egy szabadrúgás után szépítettek Ács révén, a folytatásban pedig már nem esett gól, hiába vezettünk biztató kontrákat, és voltak veszélyes távoli lövéseink (Medgyesi és Koncz szabadrúgását illetve Kenderes felső léc alá tartó távoli lövését is bravúrral védte a vendégek kapusa). Ezzel értékes három pontot szereztünk, hiszen a többi mérkőzés úgy alakult, hogy az utolsó forduló eredményétől függetlenül csapatunk negyedik helyezése már biztos. Riválisaink pontszámban ugyan még beérhetnek minket, de több győzelmünknek köszönhetően akkor is előttük végzünk majd.


Az is eldőlt a forduló során, hogy az Eger nyeri a bajnokságot és jut fel az NB I-be, valamint a Vecsés mellett immár a REAC is biztos kieső.

Restart-Ceglédi VSE - Ororsháza FC 2-1 (2-1)
Cegléd, 800 néző. Vezette: Radványi (Demeter, Punyi)
Cegléd: Bácskai - Tóth M., Koncz, Farkas I., Vincze Z. - Kenderes, Nagy L., Sándor I. (Laurinyecz, 91.), Juhász D. (Szkunc, 62.) - Rebryk, Medgyesi(Ladiszlai, 81.)
Orosháza: Bordás - Kerepeczki, Futaki, Szabó A., Szabó N. - Ács, Varga L., Petneházi, Végh A. - Tóth D. (Lupsa, 70.), Szabó T.
Gól: Sándor I. (1–0) a 30., Kenderes (2–0) a 35., Ács (2–1) a 36. percben

Edzői nyilatkozatok
Ványi Zsolt: "Végre nemcsak jól, hanem eredményesen is játszottunk."
Major László: "Mi is két gólt rúgtunk, mégis kettő egyre kikaptunk."

Statisztika:
Kaput eltaláló lövések: 5-2
Szögletek: 4-2
Szabálytalanságok: 19-29
Labdabirtoklás: 62% - 38%

foto: Kisfaludi István

További képek a KÉPGALÉRIÁBAN!

forras: cegledfoci.hu


Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 05. 13:36, péntek | Helyi

Várják a javaslatokat!

2024. Március 26. 13:34, kedd | Helyi

Bach Mindenkinek Hangverseny – Cegléd, 2024

2024. Március 22. 17:33, péntek | Helyi

Felhívás Cegléd Város Pedagógiai Díj adományozására

2024. Március 22. 15:52, péntek | Helyi

Elérhető a Cegléd applikáció