Hírek
2025. Február 25. 12:19, kedd |
Helyi sport
Forrás: Ceglédi Kézilabda Klub SE
Győzelem a Vecsés ellen
A férfi kézilabda NB I/B 19. fordulójában a Ceglédi KK SE hazai pályán fogadta a Vecsési KKFT-t péntek este. Mindkét gárda két bajnoki győzelem után lépett pályára, bár a vendégek könnyebb ellenfelektől szerezték pontjaikat, mint a Cegléd, mégis győzelmi reményekkel érkeztek a Gál József Sportcsarnokba. A tavasszal remek formában játszó CKK SE természetesen másképp gondolta.

Remekül kezdett a csapat, nagy iramot diktáltak és a 12. percben már öt gólos hátrányban voltak a vendégek. Az első félidő hajrájára alábbhagyott a hazai lendület. Két perccel a vége előtt már kettővel a Vecsés vezetett. Izgalmas volt az első félidő utolsó perce is. Két ceglédi gól mellett egy vecsési találat, mely 29:56-kor született, ami után ritkán látható bravúros találattal, még időn belül egyenlített Pásztor Ákos. Óriási csatát hozott a második játékrész. A vendégek nagyon kemény védekezését nehezen törte fel a Cegléd. Az utolsó két percre ebben a félidőben is vecsési vezetéssel futottak neki a felek, de itt már nem sikerült egyenlíteni.
Ceglédi KK SE - Vecsési KKFT 31-33 (16-16)
Cegléd, 500 néző, vezette Kovács, Mándli
Cegléd: Varga István, Aleksza Tamás (kapusok), Vetési Bence 9(3), Angebrandt Ákos 5, Pásztor Ákos 4, Lendvai Szabolcs 3, Nagy Adrián 3(1), Halász Levente 2, Döme Szabolcs 2, Rozner Kevin 1(1), Dávid Márk 1, Racskó Máté 1, Panghy Barnabás, Kaposvári Bence, Juráskó Márk, edző Tóth Norbert.
Hétméteresek: 7/5, ill. 3/2
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Tóth Norbert: - Álomszerű kezdés után, ahogy fáradtunk jöttek a hibák támadásban. Kusza héten vagyunk túl és a felkészülésünk is nehezen zajlott. Persze nem szeretnénk kifogásokat keresni. Azt beszéltük meg, hogy próbáljunk dominálni, ami az első félidő 18. percéig egész jól látszódott. A második félidőben elfáradtunk és nehezen tudtunk megbirkózni azokkal a tömegekkel hármas védőben, akik szét daráltak minket és nagyon sokszor türelmetlenek voltunk. Jövő héten javítanunk kell és úgy utaznunk Veszprémbe, hogy egy komplett és
Fotók: Kisfaludi István - További fotók a cikk alatt, a kapcsolódó galériában.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 12:00, csütörtök | Életmód
Magyarországra érkezett Wass Albert teljes írói hagyatéka
Magyarországra érkezett Wass Albert teljes írói hagyatéka, a diaszpórában lévő magyar írói hagyatékok legnagyobbika
2026. Március 19. 10:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához
Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.
2026. Március 19. 08:00, csütörtök | Sport
Európa-liga - Négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros
A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé.
2026. Március 19. 07:30, csütörtök | Sport
Csalás - Értesítés közlekedési bírságról üzenetben
Bedőlt neki? Nem kellett volna, a rendőrség nem így kommunikál!












