Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2015. Október 21. 14:02, szerda | Helyi
Forrás: Cegléd Városi Televízió

Frissen mázolva

Frissen mázolva

A Városvédő és Szépítő Egyesület ifjúsági tagozatának tagjai tettek szebbé egy Rákóczi úti társasházat október 17-én.

Az épületet tavaly festették le, nemrég azonban valaki vagy valakik falfirkákkal csúfították el a falat. Most ezeket a graffitiket tűntették el a városvédő és szépítő fiatalok.

Ecsetekkel és hengerekkel felszerelkezve érkeztek a Rákóczi út egyik társasházához az ifjú városvédők. Közülük is Hubert Nóra volt, aki most a szervezésé élére állt. A kis, de lelkes csapat a tervek szerint több helyre is érkezik majd a későbbiekben. Igazából graffitiket szeretnénk eltűntetni városszerte, mindenütt, ahol lehet. Mivel ez volt az egyik olyan terület, ahol elcsúfították a falat, ide jöttünk. Először lekentük, próbáltuk leoldani hígítóval és utána pedig festékkel újra megszépíteni.” – mondta el Hubert Nóra szervező, a Ceglédi Városvédő és Szépítő Egyesület Ifjúsági Tagozatától.

Természetesen fontos volt, hogy legyen olyan festék, ami passzol a házhoz. A Városvédő és Szépítő Egyesület elnöke, Kocsis István kereste fel a ház közös képviselőjét azzal, hogy a fiatalok hoznák munkáskezeiket és lelkesedésüket. Fogjanak össze, hogy újra szép lehessen a ház. „Örültem neki, mert ugye nemrégen festettünk. Tavaly nyáron volt festve és nemrégiben összepingálták itt az egészet. És ez bántott. Elől és itt oldalt volt falfirka, így megoldható volt, hogy ne kelljen az egészet végigfesteni. Az volt a szerencsénk, hogy ezt a festéket újra ki tudták keverni. Aki volt festőnk, őt kértem meg, biztosította a festéket, mi kifizettük és vártunk a Kocsis úr vezetésével a munkára. És nagyon örülünk neki.” – tette hozzá a közös képviselő, Kovács Istvánné.


A fiatalok nagyon gyorsan végeztek a munkával, de sajnos számtalan helyre mehetnének még a városban. Ám a tervek szerint mennek is.

fotó: Szokolai Attila

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Március 19. 15:00, csütörtök | Belföld

Visit Hungary: elindult a jelentkezés a 33. Virágos Magyarország versenyre

Elindult a 2026-os Virágos Magyarország verseny jelentkezési időszaka.