Hírek
2013. December 11. 11:47, szerda | Helyi
Figyelmetlenségből súlyos baleset
Egy hét alatt 10 baleset
A Ceglédi Rendőrkapitányság illetékességi területén 2013. december 2. és 2013. december 8. közötti időben 10 közlekedési baleset történt, melyek közül 6 esetben anyagi kár keletkezett, 3 esetben könnyű, 1 esetben pedig súlyos sérülést szenvedtek a balesetben érintett személyek.
- 2013. december 4-én a reggeli órákban Cegléd, Táncsics Mihály utcában történt egy könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset. Egy figyelmetlen gyalogos szándékozott átkelni az úttesten úgy, hogy nem biztosított elsőbbséget a neki balról közlekedő gépkocsi vezetőjének, amely következtében a jármű elsodorta őt. A gyalogost a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. Jelenleg szabálysértési eljárás van folyamatban.
- 2013. december 5-én a délelőtti órákban Tápiószőlős lakott területén kívül, a 311-es számú úton történt szintén egy könnyű sérüléssel járó baleset. Szabálytalan előzés miatt következett be az esemény. Az előzés során az egyik jármű vezetője az útpadkára hajtott, aminek következtében a füves útpadkán megcsúszott, majd áttért a haladási irányát nézve a jobb oldali forgalmi sávba, majd onnan az útpadkára, majd az útárokba, ahol a gépkocsi felborult. A mentők 1 főt szállítottak könnyű sérüléssel kórházba. Az ügyben jelenleg szabálysértési eljárás van folyamatban a Ceglédi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályán.
- 2013. december 5-én 17 órakor Cegléd lakott területén belül, a Szövetség utca és a Köztársaság utca kereszteződésében közlekedett egy autós. A kereszteződéséhez érve lelassított a kihelyezett „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblánál, majd tovább haladva fellökte a Köztársaság úton kerékpárral közlekedő személyt. A kerékpáros férfi elesett, amelynek következtében könnyebb sérüléseket szenvedett. Az ügyben szabálysértési eljárás van folyamatban a Ceglédi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályán.
- A hétvégén, 2013. december 8-án 16 óra 30 perckor Cegléd területén, a Kőrösi út 71. szám előtti útszakaszon egy gépkocsi vezetője nem vette észre az úttesten kerékpárját toló gyalogos személyt és a kerékpár hátsó kerekének ütközött. A gyalogos személy súlyos sérülést szenvedett, őt a mentők kórházba szállították. Az ügyben jelenleg büntetőeljárás van folyamatban a Ceglédi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán.
- A héten többfelé számíthatunk csapadéktól nedves, csúszós utakra. A többfelé erős, olykor viharos szél jelentős mértékben csökkentheti a járművek menetstabilitását. Vezessünk óvatosan, tartsunk nagyobb követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
