Nem felejtettük még el, hogy tavaly október 23-án az 1956-os forradalom évfordulójának városi ünnepségén az ünnepi műsort az Unghváry László Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola tanulói adták. Akkor a diákok igényes, jól rendezett előadással lepték meg a város közönségét, amely az utóbbi évek egyik legjobb megemlékező műsora volt.

Szerdán a kommunista diktatúra áldozatairól emlékeztünk, mint minden évben február 25-én, s ismét unghvárys diákok adták az emlékező műsort a Városháza Dísztermében. Az irodalmi összeállítás gerincét Faludy György költő versei és napló részletei adták.

Faludy jó választás volt, hiszen mindkét magyarországi 20. századi diktatúra üldözte. 1938-ban emigrációba kényszerült, s költői egyéniségétől ugyan meglehetősen távol állott a katonáskodás, mégis úgy gondolta, hogy nem maradhat ki a fasizmus ellen viselt küzdelemből. Mint önéletrajzában később írta: „Nem azért jelentkeztem önként, mert tehetséges katonának képzeltem magam”. Folyton az járt eszemben: lehetetlen, hogy éppen én, aki a demokráciáért folytatott küzdelmet a magaménak, tulajdon erkölcsi kötelességemnek tartottam,

… aki a nácik esküdt ellensége vagyok, … nem tehetem, hogy a szabadságért és a hazám felszabadításáért folyó küzdelemből kivonjam magamat.”
Faludy György 1946 tavaszán tért vissza szülőhazájába, s több alkalommal is számot vethetett hazatelepedésének várható következményeivel.
„Szabad hazáról álmodoztam / s felébredtem a szovjet gyarmaton“

Koholt vádakkal letartóztatták, s rövidesen Recsken találta magát. A recski kényszermunkatábor a Rákosi-féle önkényuralom egyik különleges szégyenfoltja volt. Az Államvédelmi Hatóság az ötvenes évek elején mintegy harminc internálótábort működtetett. Közöttük a recski tábor volt a legkegyetlenebb: a kőfejtőben dolgoztatott rabokat éheztették, ütlegelték, végsőkig kizsigerelték, a parancsnokok és az őrök szabadjára engedték szadista hajlamaikat, s a fogva tartott ártatlan embereknek alig volt reményük arra, hogy a recski pokolból valaha megszabaduljanak.

„A szenvedés. Már rég kijárt nekem belőle egy adag.
Örökké torzó maradok, ha át nem adom magamat.
Volt, ki úgy szürcsölte hideg árját, mint a forrásvizet,
Hátranézek s szégyenkezem, amiért könnyebb volt nekem,
mert minden kínom és bajom elzsibbad, ha megverselem.” – hangzott fel egyik diák előadásában.

A műsorban megszólaló Chopin és Beethoven zenék klasszikus nyugalma és fenséges szépsége méltó ellenpontot adott a versekben megjelenő borzalmaknak, kifejezve a diktatúra embertelenségét. A Schindler listájának filmzenéje pedig pontosan kifejezte a haláltáborok egyformaságát, nem téve különbséget a náci és a kommunista táborok között. A Recsket megjárt túlélők sokáig nem beszéltek az átélt borzalmakról. Faludy is csak később életrajzi ihletésű regényében. Verseit pedig Magyarországon a rendszerváltásig nem adták ki.

Mégis mit üzen Faludy a mai túlélőknek?
Nagylelkű légy és jószívű! Meglátod, milyen kellemes és könnyű!
S ha nehéz neked: légy puszta önzésből nemes,
s értelmetlen életednek nagyhirtelen értelme lesz. – fejeződött be a megemlékezés.

Befejezésül álljon itt a résztvevő diákok neve: Bordács Enikő 9. C, Péter Róbert 11.B, Tóth Eszter 11.C, Szász Orsolya 11.C, Németh Krisztián 12.A, Szívós Szabolcs 12.A, Balázs Tibor 12.A, Somogyi Regina 12.A, Hudák Noémi 12.A, Reznák Dániel 12.A, Csorba Dorina 12.B, Gigor Bettina 12.B, Monori Gergő 13.A
Felkészítő tanárok: Bezzegné Bakos Krisztina, Vincze Tamara, Megyeri József