Hírek
2016. December 25. 20:00, vasárnap | Helyi
Évzáró karácsonyi ünnepség a Várkonyiban
A téli szünet előtti utolsó napon hagyományosan karácsonyi ünnepséggel zárult a 2016-es év a Várkonyi István Általános Iskolában.
December 21-én délelőtt már az egész iskola ünnepi lázban égett. Reggel karácsonyi asztalokat díszítettek az osztályok, voltak, akik karácsonyi bazáron árulták a saját készítésű ajándékaikat, de akadtak olyanok is, akik mézeskalácsot sütettek és persze kóstoltak.

Az osztályok a termeikben meghitt hangulatban ünnepeltek, majd a délelőtt zárásaként az iskola 6. évfolyamos diákjai, tanáraik közel 140 résztvevő szép műsorral örvendeztették meg az iskola többi tanulóit, a szülőket és tanítóikat.
Az idei műsorra is hetek óta tanulták a szövegeiket, gyakorolták a táncokat, az énekeket és a koreográfiát. A sok-sok próba meghozta a gyümölcsét, hiszen gyönyörű, szívet-lelket melengető műsort láthattunk, köszönet a felkészítésért, a díszletekért, a hangosításért.

A karácsonyi ünnepség végén az iskolai újság - a „Várkonyi Aula” - nyereménykuponjainak sorsolása zajlott. A Várkonyi iskola volt tanára, Kis Gyula a Zöldházak Cukrászda és Fagyizó képviseletében karácsonyi tortát ajánlott fel és adott át a szerencsés 7.m, 8.m és 3.i osztályoknak.
Boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves olvasónak!
Horváth Melinda
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.










