Hírek
2015. Augusztus 04. 16:55, kedd | Helyi
Értéktár Cegléden
Pest Megyei Értéktár nyílt Cegléden
Mostantól Cegléd is otthont adhat a Pest megyei értékeit felvonultató és bemutató kiállításnak. A gazdag és színes a múltunkat bemutató kiállítás a Budai úti gyógyfürdő aulájában kapott helyet.

A kiállítás a természeti szépségeken, régi épületeken túl a Pest megyei emberekről is szól – hangzott el a megnyitón Takáts László polgármester beszéden.

Pest megye nemcsak a legnépesebb és az egyik legnagyobb megye az országban, hanem minden kétséget kizáróan az egyik leggazdagabb is. Ez a régió a Dunakanyartól az Alföld kapujáig tele van csodákkal. A természet varázslatos kincseit és az épített műremekeket láthatjuk itt az ország szívében. Ne feledjük, hogy földrajzilag is kiemelt szerepe van a megyénknek, hiszen még az ország közepe is itt található.Vagyis az nem lehet kérdés, hogy tele vagyunk olyan kincsekkel, amelyekre joggal lehetünk büszkék.
Ebből a gazdag régióból, mi ceglédiek sem lógunk ki, bár a képekről még nem köszön vissza városunk, ám a pályázataink már a döntnökök előtt vannak és bízom benne, hogy hamarosan ezen a folyamatosan bővülő kiállításon már a városunk képei is megjelennek majd.
![]() |
![]() |
Örülök, hogy itt a gyógyfürdő aulájába kapott otthont a vándorkiállítás. Örülök, mert így nemcsak ceglédiek, Pest megyeik, hanem az ország számos részéből érkezett turisták is ízelítőt kapnak régiónk értékeiből. Kérem őket, hogy vigyél jó hírünket az országban, vagy akár a határainkon túl is.- mondta Takáts László
fotó: Kisfaludi István
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.


