Hírek
2013. Április 29. 11:27, hétfő | Sport
ERC futamgyőzelem a tarsolyunkban!
Eurosol – Honda Civic Type-R-SATA Rally Acores 2013, összefoglaló. Bessenyey Zoltán – Nyirfás Julianna
Újabb sikeres hétvégét tudhat maga mögött az Eurosol – Honda Civic Type-R csapat két tagja, hiszen Bessenyey Zoltán és Nyirfás „Yulianna” megnyerték életük első ERC futamát, és ezzel tovább erősítették vezető helyüket a 2WD bajnokságban és a csapatok közötti értékelésben is. Az Azori-szigeteken lebonyolított negyedik futam ugyanakkor főképpen az elképesztő körülményeiről marad majd emlékezetes.
Bessenyey Zoltán: Azt gondolom ritkán kavarog az emberben annyi érzelem, mint egy ilyen hétvége után. A tréningeket látva még az is megfordult a fejünkben, hogy biztonsági okok miatt nem szabadna nekivágni a versenynek, és ugyanezen a véleményen volt többek között Robert Kubica vagy Jan Kopecky is. A teljesen ködös tréningen volt három olyan szakasz is, amelyet nem lehetett felírni, egy közűlük pedig alkalmatlan volt arra is, hogy végigmenjünk rajta.

A feszített tempójú héten már hétfőn, a teszten lehetett látni, hogy nagyon nehéz körülményekre készülhetünk, hiszen már ott is esőben és ködben készültünk fel az idei negyedik ERC fordulóra. A verseny maga kellemesen indult, az 5. hely környékén tudtunk autózni, csekély lemaradással a többiekhez képest. Tudnunk kell, hogy a mi kocsink a legnehezebb a mezőnyben és futóműben is vannak elmaradásaink, ugyanakkor a miénk az egyik legerősebb, ezért a gyorsabb szakaszokon tudtunk jobb időeredményeket produkálni. A második napon aztán már az eső is elkezdett keményen, monszunszerűen esni, ami tovább rontotta a lehetőségeinket. A verseny mezőnye el is kezdett fogyatkozni, a 2WD bajnokságban az addig vezető Stephane Lefebvre is hibázott, és 10 perc fölötti hátrányba került. A második versenynapot a harmadik helyen zártuk, amivel több mint elégedett volt az egész csapat, így Kanári szigetekhez hasonlóan másnapra csak az volt a terv, hogy ezt sikerüljön megtartani.

Ennek megfelelően lassan, helyenként talán túl lassan is mentünk, de ebben a szituációban ez volt a kifizetődő, hiszen három szakasz alatt további 4 autó esett ki a 2WD értékelésből, többek között az előttünk álló Hannes Danzinger és Diogo Gago is. Fontos tudni, hogy senki sem technikai hibával búcsúzott, mindenki balesetet szenvedett a nagyon csúszós, és továbbra is kellően vizes és ködös pályán. Az elrajtolt 17 kétkerekes autó közül mindössze 7 látta meg a célt, ami azért mutatja a helyzet keménységét, ahogyan az is, hogy a 10. szakaszon hibázó Lefebvre, még a második helyig fel tudta küzdeni magát. Nagyon szeretném megköszönni a szokásos remek munkát a csapatnak, hiszen az Eurosol Racing Team Hungary megint kitett magáért, ahogyan a J.A.S. Motorsport tagjai is a maximumot hozták ki belőlünk és az autóból is.

Azt hiszem ez az Ő sikerük is nagyon nagy részben. Nagyon köszönöm Juli szokásos 100%-os munkáját, aki ebben a helyzetben még az elvárhatónál is jobban teljesített, hiszen 5 méteres ködben, 22 kilométert lediktálni, 440 méter magasan egy sziklaszirt szélén azt hiszem kevés navigátornak ment volna. Nem utolsó sorban pedig köszönöm a támogatóink segítségét, akik nélkül ez a remek eredmény nem születhetett volna meg. Most, hogy továbbra is vezetjük a bajnokságot döntéseket kell hoznunk, amire a következő két hét alkalmas lesz. Bizonyosan kihagyjuk a Korzika ralit, de utána meglátjuk mikor folytatjuk az ERC szezont.

Köszönet a támogatóknak a segítséget!
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.
2025. December 06. 08:49, szombat | Sport
Női kézilabda-vb - A japánok elleni döntetlennel negyeddöntőbe jutott a magyar válogatott
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
