Hírek
2018. Március 25. 12:03, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Elkezdődött a nagyhét
Ma van virágvasárnap, ezzel a nappal hivatalosan is elkezdődött a nagyhét, amely húsvétig tart - emlékeztettek az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
Monostori László plébániai kormányzó felidézte: a katolikus egyház ezen a napon emlékezik meg Jézus Jeruzsálembe bevonulásáról. Mint mondta: az emberek virágokat szórtak Jézus elé, úgy köszöntötték, mint egy uralkodót. Erre a dicsőséges bevonulásra emlékeznek virágvasárnapon - mondta.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a virágvasárnapi szentmise a bevonulásra emlékező körmenettel kezdődik. A hívek pálmaágakkal és barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, "ahogy egykor a jeruzsálemiek is hódoltak Krisztus előtt" - írták.
Ez a vasárnap "az Úr szenvedésének vasárnapja" néven ismert a liturgiában, a szertartás során elhangzik Jézus szenvedéstörténete, a passió. A katolikus egyház ezzel fejezi ki, hogy a dicsőséges bevonulás Jeruzsálembe a kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be, "megvalósítva a megváltást, amely az emberek számára az örök életet hozta el" - olvasható az MKPK közleményében.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:33, péntek | Belföld
3,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom
2025. December 05. 07:30, péntek | Belföld
A minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő
Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten.
2025. December 04. 07:17, csütörtök | Belföld
A jövő év március-áprilisában kezdik a sorozatgyártást a CATL debreceni akkumulátorgyárában
Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában
2025. December 04. 07:16, csütörtök | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák
Hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák - jelentette be a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán szerdán.
