Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2016. Július 20. 14:46, szerda | Helyi sport
Forrás: Ceglédisport

Elkezdődött

Elkezdődött

Megkezdte a felkészülést a Ceglédi KK SE csapata

A Ceglédi KK SE felnőtt csapata kedden megkezdte a felkészülést a 2016-2017 évi NB I-es bajnokságra. A kispadon Nagy Károly vezetőedző és Varga Péter segéd edző irányítja a játékosokat. A cegledsport.hu mindkettőjüket felkereste kérdéseikkel.

Nagy Károly elmondta, hogy a felkészülési időszakban napi két edzést tartanak, de az egy hetes edzőtáborban lesz olyan nap is, amikor négyszer fognak edzeni.

Változott a játékos keret. Úgy alakult az erősítés, ahogy eltervezted?

– Egyáltalán nem úgy alakult. A kiesés réme miatt nem tudtunk igazolni és lemaradtunk az átigazolásokról. Igazán számottevő szabad játékos már nem volt. A kapuba igazolt rutinos Pallag mellett fiatal gyerekeket hoztunk, akik tehetségesek, és meglátjuk, hogy mit lehet kihozni belőlük.

Mit vársz a szezontól?

– Én semmi különöset nem várok ettől a szezontól. Azt várom, hogy letegyük azokat az alapokat, amiket már régen le kellett volna tenni Cegléden támadásban és védekezésben is. Elkezdünk szisztematikusan építeni egy csapatot, ami nem lesz egyszerű történet.

Mivel lennél elégedett az őszi szezon zárásával?

– Még nem gondolkodtam ilyesmiben. Akkor lennék elégedett, ha látnám, hogy körvonalazódik az, ami felé elindulunk…

Varga Péter segéd edzőtől azt kértük, avassa be olvasóinkat, hogyan hangolják össze a három edző elképzelését:

– Karcsi elkészítette az ő elképzelését, amihez hozzá gyúrtuk az erőnléti edző mindenfajta munkáját. Az első héten az edzések mellett felmérjük a játékosok állapotát. Az edzések elején, végén, vagy akár a közepén is, sok részben én fogok tevékenykedni, majd az érdemi, taktikai munkával Karcsi foglalkozik. Vasárnap elutazunk egy egyhetes kemény edzőtáborba, ahol az erőnléti edző felügyeletével fognak dolgozni a srácok az én általam összeállított meló mellett. A harmadik héten következik a labdás rész az edzőmeccsekkel.

Te mivel lennél elégedett az ősz zárásával?

– Az első időszaknak egy türelmi időszaknak kell lennie a vezetőség és a szurkolók felől. Biztos, hogy ez az új rendszer elsajátítása, legalább fél évet fog igénybe venni. Le kell raknunk az új alapokat, ahol meg kell találnunk az embereknek a helyét, hogy kit hol lehet legjobban használni. Azokat a hazai meccseket, amiket hoznunk kell a harmadik, negyedik hely alatti csapatokkal szemben, meg kell nyernünk és tartom annyira a csapatot, hogy idegenből is hozzunk néhány pontot. A célkitűzésünk még nincs meghatározva, de mindenképpen fentebb kell végeznünk ,mint az elmúlt években, amit szerintem simán el tud érni a csapat.

-pézsé-

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 12:02, kedd | Helyi sport

Bajnoki elődöntős a Ceglédi KE

2024. Április 16. 11:46, kedd | Helyi sport

Döntetlen a Tata ellen

2024. Április 02. 16:50, kedd | Helyi sport

Győzelem a playout-ban

2024. Március 18. 11:29, hétfő | Helyi sport

Két verseny, két bronzérem