Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2019. Szeptember 12. 18:06, csütörtök | Életmód
Forrás: mti

Egyre több gólya marad itthon télen a klímaváltozás hatására

Egyre több gólya marad itthon télen a klímaváltozás hatására

A költöző madarakra is komoly hatással van a klímaváltozás, kutatók szerint a jelenség az emberi tevékenységgel karöltve gyökeresen megváltozatja a vonuló madarak szokásait, ami a hazai egyedeken is észrevehető.

A folyamat egyik jele, hogy egyre több gólya marad itthon télen.

A gólyák elvileg augusztus második felében indulnak el kontinensünknek erről a részéről, viszont ugyanaz a folyamat tapasztalható itthon, ami Nyugat és Dél-Európát már korábban elérte: ennek hatására például Dél-Spanyolországban a gólyák jelentős része már el sem megy télen – mondta el Végvári Zsolt, az MTA Ökológiai Kutatóközpont (ÖK), Duna-kutató Intézet igazgatója az M1 csütörtöki műsorában.

Az ökológus szerint már nemcsak arról van szó, hogy a melegedő telek, tavaszok, őszök miatt a költöző madarak kicsit később indulnak el telelőhelyeik felé vagy pedig tavasszal korábban érkeznek, hanem maga a stratégia is megváltozik: a vonulóból állandó madár lesz.

Magyarázata szerint, amit Magyarországon a folyamat egyik lépésekén tapasztalhatunk, hogy egyre több gólya kísérel meg áttelelni itthon. Ebben egyrészt a melegedő telek játszanak szerepet, amelyek miatt egyre több táplálék áll a rendelkezésükre, másrészt a klímaváltozás egyik hatásaként a Szahara változása, ami egyre szélesebb lett és egyre nagyobb távolságot kell a gólyáknak táplálék, víz és pihenés nélkül megtenni. Ez rendkívül kockázatos, egyre nagyobb az esélye, hogy a fiatalok elpusztulnak az út során, tehát megéri azt a stratégiát folytatni a madaraknak, hogy megpróbálnak áttelelni - mondta az ökológus.

Az igazgató szerint erre a változásra emberi folyamatok is rásegítenek. A dél-spanyol gólyák a regionális szeméttelepeken táplálkozva télen is őrzik a fészküket. Sőt annyira forró és száraz a nyár Spanyolországban, hogy a gólyák egy része Spanyolországba jár telelni és Tunéziában fészkel.



Emellett hozzájárul a folyamathoz, hogy, az európai vonuló madarak nagy része azt tapasztalja Afrikába érve, hogy a vizes élőhelyek az emberi beavatkozásnak köszönhetően eltűnnek. Így még kockázatosabb a vonulás.

Végvári Zsolt beszélt arról is, hogy amennyiben az itthon maradt madarakat emberek etetik és tartják életben, azzal bajt okozhatnak, mivel olyan egyedeket juttathatnak előnyhöz a többiekkel szemben, amelyeknek az utódaik is elpusztulnak majd emberi segítség nélkül, illetve ők maguk is egy következő útjuk alkalmával. Az emberi beavatkozás felborítja a természet rendjét.

Végvári Zsolt kérdésre válaszolva a vonuló egyedek útjáról elmondta: a madárkövető oldalak szerint a térségből elindult gólyák egy része már elhagyta Törökországot és az elkövetkező hetekben érkeznek meg Afrikába.

Címkék: gólya, klíma

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 06:00, péntek | Életmód

Megjelent Azahriah új albuma, a skatulya I.

Skatulya I. címmel csütörtökön megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.

2024. Április 17. 17:23, szerda | Életmód

Nyolc sztárfellépő és negyven koncert az idei Paloznaki Jazzpikniken

Anastacia, a Brand New Heavies, Tony Hadley, a Morcheeba, az MF Robots, a Son Mieux, a Kraak & Smaak és Izo FitzRoy lesz a 12. Paloznaki Jazzpiknik sztárfellépője augusztus 1. és 3. között a Balaton-felvidéken.

2024. Április 16. 13:09, kedd | Életmód

Kimagasló a településfásítási program iránti érdeklődés

Kimagasló volt az érdeklődés idén a településfásítási program iránt, háromszoros volt az igénye a pályázóknak - közölte az Agrárminisztérium helyettes államtitkára kedden a somogyi Iharoson.

2024. Április 16. 07:48, kedd | Életmód

Mesterséges intelligenciával alkotott műsorvezető mutatkozott be a Deltában - Videó

A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában - hangzott el az M1 hétfő esti Híradójában.