Hírek
2013. Március 29. 11:14, péntek |
Helyi sport
Forrás: infoCegléd
Egy már megvan
Megnyertük a rájátszás első fordulóját
Az alapszakasz végeztével csütörtökön elkezdődött a rájátszás, melynek első ceglédi érdekeltségű mérkőzésére hazai pályán került sor. Cegléd a 10. helyen álló Vác csapatát fogadta, akikkel szemben nagy küzdelemre számítottunk. A tét óriási volt, ami kicsit meg is látszott a fiúk játékán, így végül csak egy góllal, de megnyertük az első csatát.
|
|
|
Cegléd-Vác 20-19 (12-10)
CEGLÉD: BARTUCZ – Pocsai 3, Acusi 3, Bíró B. 1, Antal 1, Lepsényi, VARGA P. 3. Cs: Dobó 4, Dengi 2, Savón 1, TAKÁCS BENCE 2, Hódi, Tóth E. Edző: Kökény István
VÁC: NAGY LEVENTE – Gábori 1, Tyiskov 4, Bajorhegyi 2, Korsós 1, Pál G. 5, Császár F. 2. Cs: Kökény T. 1, Simányi, Szabó T., Rosta I., Szikra 1, Munkácsi 2. Játékos-edző: Rosta István
MESTERMÉRLEG
Kökény István: – A nagy tét rányomta bélyegét a játékosok teljesítményére, akik többször bátortalanok is voltak. Óriási ütközetet sikerült megnyernünk.
Rosta István: – Örülök, hogy jól bírjuk, hiszen a húsz évvel ezelőtti juniorcsapatból ma négyen is pályára léptünk.
|
|
|
A fiúk legközelebb, április 10-én Pécsre utaznak, ahol a Vario Autó Pécs KC csapata fogadja majd őket.
Hajrá Cegléd!
fotó: Kisfaludi István
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 15:00, csütörtök | Belföld
Visit Hungary: elindult a jelentkezés a 33. Virágos Magyarország versenyre
Elindult a 2026-os Virágos Magyarország verseny jelentkezési időszaka.
2026. Március 19. 14:00, csütörtök | Belföld
Kínai beruházás Tatabányán
A Zoomlion kínai nehézgépgyártó 43 milliárd forint értékben építi meg első európai intelligens üzemét Tatabányán, aminek a nyomán nagyjából nyolcszáz új munkahely jön majd létre
2026. Március 19. 12:00, csütörtök | Életmód
Magyarországra érkezett Wass Albert teljes írói hagyatéka
Magyarországra érkezett Wass Albert teljes írói hagyatéka, a diaszpórában lévő magyar írói hagyatékok legnagyobbika
2026. Március 19. 10:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához
Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.












