Hírek
2016. Október 17. 11:00, hétfő | Helyi
Egy kis matek
Bolyai matematika vesenyt rendeztek a Várkonyiban
„Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben.„
A Bolyai Matematika Csapatverseny október 14-én, pénteken a Várkonyi István Általános Iskolában zajlott.
A versenyt először 2004-ben rendezték meg Észak-Budán, a következő években Budapest többi körzete és Magyarország megyéi is bekapcsolódtak, majd 2010-től a határon túlról is szervezetten vesznek részt a versenyben. 2011-ben már közel 30 000 résztvevője volt a rendezvénynek.

A Várkonyi István Általános iskola 2007-ben kapcsolódott ehhez a versenyhez, azóta is folyamatosan biztosítja a helyszínt a megyei forduló lebonyolításához. Az idén 13 iskola 97 csapata, azaz 388 versenyző mutatta meg milyen ügyesen forgatja az eszét.
A versenyzőknek 60 perc alatt kell 14 feladatot megoldaniuk, amelyből egy részletes kidolgozást igényel, a többi pedig feleletválasztós.
A tavalyi év érdekessége, hogy tanárokból álló csapatok is versenyezhettek. Ezt a kezdeményezést az idén is folytatták. A tanítók az ötödik évfolyam feladatait, a felső tagozaton tanító tanároknak a hetedik évfolyam feladatait kellett megoldaniuk. A tanári versenyidő természetesen rövidebb.
A verseny célja, hogy segítse a diákoknak azon képességeiknek a kifejlesztésében, hogy közösen, összedolgozva oldjanak meg problémákat. Lehetőséget szeretnének teremteni arra, hogy átéljék az együttgondolkodás örömét, és a logikus gondolkodás mellett készségeiket közvetlenül is bemutathassák diáktársaik előtt, eközben pedig összemérhessék tudásukat.

A versenyen azonos iskolába járó 3-8. osztályos tanulók évfolyamonként szerveződő 4 fős csapatai vehettek részt (egy iskolából akárhány csapat indulhat). A 3-6. osztályosok egy-egy, a 7. és 8. osztályosok két-két kategóriában versenyeztek aszerint, hogy általános iskolai vagy gimnáziumi osztályba járnak. A nevezéskor minden csapatnak saját csapatnevet kellett választania.

A megyei forduló első helyezettje jut be a novemberi országos döntőbe, illetve megyénként a legjobb 6 csapat kerül díjazásra. Az eredményekről később adunk tájékoztatást.
Horváth Melinda
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.










