Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2012. Október 05. 12:37, péntek | Helyi
Forrás: infoCegléd

Ebugatta

Ebugatta

Az állatok világnapja Cegléden.

A Várkonyi István Általános iskola 3. osztályos diákjai október 4-én, az állatok világnapján a Ceglédi Kutyamenhely lakóit látogatták meg.

Az Állatok Világnapját először 1931-ben hívták életre. A kezdeményezés célja kezdetben csak a vadon élő állatok megóvása volt, később azonban már minden vadon és tartásban élő állat védelmét felvállalta. Október 4. az állatok védőszentjének tartott Assisi Szent Ferenc halálának napja, mely napon országszerte programokat szerveznek az állatok megsegítéséért.


A menhelyre látogató diákok a program során állatvédelmi oktatásban részesültek, frissen szerzett tudásukat pedig egy gyors állattartásról szóló totóval tesztelhették. Természetesen nem marad el a kutyasétáltatás és simogatás sem, amit a négylábú jószágok is nagyon élveztek. A nap végén pedig a gyerekekkel közösen megválasztották a menhely szépét is.


Az Állatmenhely Nyílt Alapítvány a világnap alkalmából „adhat vonalat” nyitott (13600-46), melyen minden egyes hívás 250 Ft-tal támogatja a Ceglédi Állatmenhelyet.

A ceglédi Tesco bejáratánál pedig gyűjtőedényt helyeztek el, amibe a menhely kutyáinak szánt élelmeket dobhatják bele a vásárlók.

fotó: Kisfaludi István

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 18. 11:06, csütörtök | Helyi

A gimnázium történetét mutatja be a tárlat

2025. Szeptember 09. 12:16, kedd | Helyi

”Az én hazám az égig ér”