Hogy is volt?

Az idősebb, vagy a felnőtt korosztályból aligha akad olyan személy, akinek ne lenne személyes élménye e tradíciót illetően. A disznótor a falusi népszokások közül az egyik legtöbb embert megmozgató közösségi esemény volt. Nagyobb ünnepek, esküvők előtt rendszeresen tartottak disznótorokat. A disznótorokat, Magyarországon rendszerint télen a karácsony előtti, illetve a januári hideg napokra időzítették abból a megfontolásból, hogy a romlékony hús egy részét lefagyasztva hosszabb ideig letarthassák.

A háznál nevelt disznó az egyik olyan állat, amit az ember a fülétől a farkáig hasznosít és szinte minden részét étkezési célra is felhasznál.

Mi kell egy jó disznóvágáshoz?

• Legalább egy olyan ember, aki látott már malacot (élőben is),
• Elszánt, segítőkész csapat (barátok, rokonság),
• Megfelelő mennyiségű „védőital”
• Minimum egy, azaz egy áldozati állat (jó esetben disznó).

Menete

Egy valamire való disznótor még jócskán kakasszó előtt kezdődik. A böllér és segítői kora hajnalban gyűlnek össze a tett helyszínén, ahol a reggeli kávé és/vagy szíverősítőt követően látnak hozzá a feladatok elvégzéséhez. A nevezett „védőital” (hagyományosan pálinka) feladata, hogy megóvja fogyasztóit a hideg időtől, ill. hogy megteremtse a kellő munkakedvet.

A munkából mindenki kiveszi a részét, a férfiak ölik le és dolgozzák fel a malacot, miközben a nők rendszerint a konyhai teendőket, a résztvevők ellátását végzik. A vidám hangulat ellenére komoly munkáról van szó. A malac feldolgozása kellő szakértelmet és hozzáértést igényel.

Az első fogás a hagymás sült vér, egy olyan fogás, amit valaki vagy szeret, vagy utál (az ő táboruk a kisebb), köztes állapot ritkán létezik. Az orja leves, sült húsok, hurka-kolbász és társai az ebéd, illetve az esti tor menüjét képezik. A nap végén, az úgynevezett disznótoron a munkában és a fogyasztásban megfáradt társaság közösen végigkóstolja munkája gyümölcsét.

Disznótorok egykor és most

A tradicionális disznótorok hamísítatlan hangulata semmihez sem hasonlítható, hagyománya egy olyan korszakra emlékeztet, amikor még nem volt nehéz megállni egy-egy pillanatra, amikor az összetartás és segítőkészség még magától értetődő emberi tulajdonság volt.

„A disznóvágás nemzeti hagyomány” – valószínűleg ez mentette meg a böllér szakma és a disznótorok végét jelentő uniós szabályozástól, aminek köszönhetően egyes higiéniai elemek módosítását és szabályozását követően a disznóvágások ma már „eu-konform” keretek között zajlanak tovább.

Ma már sajnos egyre kevesebben művelik, de a böllér szakmának is szép, hosszú múltra visszatekintő gyökerei vannak. Az évente országszerte megrendezett böllér versenyek is ennek a hagyománynak és szakmának az éltetését, továbbadását szolgálják.

Fotó: Kisfaludi István

További képek a KÉPGALÉRIÁBAN!
FIGYELEM! Egyes képek a nyugalom megzavarására alkalmasak.