Hírek
2019. Június 07. 14:56, péntek | Helyi
Ceglédi Vágta és Laskafesztivál a pünkösdi hosszúhétvégén
Az idei évben is a Ceglédi Laskafesztivál keretén belül rendezik meg a Nemzeti Vágta Ceglédi Előfutamát, így most is színes programok várják a látogatókat három napon keresztül Cegléden.
A pünkösdvasárnap kizárólag a lovas programokról valamint a Ceglédi Vágta futamairól fog szólni a Vágta pályán.
Péntek délután lovas felvonulás nyitja a rendezvényt, majd este fergeteges koncerteken vehetnek részt a látogatók. Szombat reggel megkezdődik a hagyományos főzőverseny, valamint a szokásos tésztagyúrás, majd délután a Vágta pályán elrajtol a Ceglédi Fogathajtó Verseny. Szombat estére pedig szintén sztárfellépőkkel kedveskedtek a szervezők.
Pünkösd vasárnapján a lovasoké a főszerep Cegléden, rajthoz állnak ugyanis a Ceglédi Vágta és Kishuszár Vágta versenyzői, hogy megküzdjenek a budapesti indulás jogáért. Az Elővágta futamain kívül egész nap lovasbemutatókat tartanak, valamint szerepel a programok között az Ország tésztája verseny döntője és Pünkösdi királyválasztás is.
A hétvége állandó programjai a kézműves vásár, a vidámpark és a borsziget. A rendezvény látogatása ingyenes, sőt az érdeklődők igénybe vehetik a külön buszjáratot is, ami a ceglédi autóbusz állomásról indul a helyszínre. Részletes program és buszmenetrend a http://laskafesztival.hu/ oldalon található.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
