Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2012. Május 26. 17:38, szombat | Helyi
Forrás: infoCegléd

Ceglédet is utolérte a bundabotrány

Ceglédet is utolérte a bundabotrány

Egy ceglédi érdekeltségű mérkőzés is gyanúba keveredett az országosan kirobban bunda botrány kapcsán.

Újabb 9 labdarúgót hallgatott ki a héten gyanúsítottként a Központi Nyomozó Főügyészség az úgynevezett bundaügyben. A manipulációval érintett mérkőzések száma immár 30, a gyanúsítottként kihallgatott futballistáké pedig 39 - számolt be róla az MTI.

A főügyészség csütörtöki közleménye szerint a gyanúsítottak közül jelenleg négyen vannak előzetes letartóztatásban, míg a többiek - köztük az e héten kihallgatottak - szabadlábon védekeznek.

Kedden a 2010. június 5-én megrendezett MTK II.-Cegléd (1-2) NB-II-es mérkőzés eredményének befolyásolásával kapcsolatban - B. Bálintot egy rendbeli, társadalmi szervezet tagja által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és Sz. Ádámot egy rendbeli, felbujtóként elkövetett gazdálkodó szervezet dolgozójának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntette és egy rendbeli, felbujtóként elkövetett társadalmi szervezet tagjának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntette megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a főügyészség. B. Bálint a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be, majd vallomást tett, tagadva a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. Sz. Ádám a gyanúsítás ellen nem jelentett be panaszt, vallomást tett, ugyancsak tagadva a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.

A Központi Nyomozó Főügyészség a Nemzeti Nyomozó Irodával együttműködésben folytatja a nyomozást.

Megkérdeztük a ceglédi focicsapat sajtóreferensét, Ádori Pétert, mit szólnak a felröppent hírekhez.

"Csak a sajtóból értesültünk a történésekről, hivatalos úton semmilyen értesítést, megkeresést nem kaptunk. Így mi is csak annyit tudunk, ami az újságokban megjelent, vagyis hogy két korábbi MTK játékost meggyanúsítottak a 2010-es mérkőzéssel kapcsolatban. A mi részünkről örültünk neki, hogy sikerült nyerni azon a mérkőzésen, ahol egy védelmi hibánkat kihasználva az ellenfél vezetést szerzett, majd a második félidő elején egy lerántás miatt megítélt jogos büntetőből egyenlíteni tudott a csapat, és a második játékrész közepe felé egy kiugratás végén a vezetést is megszerezte a ceglédi alakulat. A végén sikerült megőrizni az előnyt, bár ehhez az akkori kapusunk bravúrjaira is szükség volt, aki még az utolsó percekben is nagyot védett, mikor egy felső sarokba tartó hatalmas lövést tolt szögletre.

Pillanatnyilag ezzel a kérdéssel nem is foglalkozunk, mert sokkal fontosabbnak érezzük, hogy ezen a hétvégén ünnepeljük a ceglédi labdarúgás 100 éves évfordulóját, és a csapatnak minden esélye megvan, hogy az elmúlt évek legjobb másodosztályú eredményét érje el, ami pontszámban már mindenképpen sikerült, és reményeink szerint helyezésben is sikerülni fog
."

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 05. 13:36, péntek | Helyi

Várják a javaslatokat!

2024. Március 26. 13:34, kedd | Helyi

Bach Mindenkinek Hangverseny – Cegléd, 2024

2024. Március 22. 17:33, péntek | Helyi

Felhívás Cegléd Város Pedagógiai Díj adományozására

2024. Március 22. 15:52, péntek | Helyi

Elérhető a Cegléd applikáció