Hírek
2011. Augusztus 25. 10:25, csütörtök |
Helyi
Forrás: infoCegléd
Cegléden az Exit Cirkusz
A színház szlogenje: Kijárat a hétköznapokból. Felültünk az éppen soros járatra és két óra hosszára tényleg kiléphettünk a mindennapokból. Élménybeszámoló egy rajongó látogató tollából.
Csöppet sem túlzás, valóban világszínvonalú előadást láthat Cegléden a nagyérdemű közönség. A műsort akrobata előadás nyitotta, láthattunk továbbá hulahoppkarikás produkciót, légtornászokat karikával a levegőben, a porondon szalagos mutatványokat, revütáncos műsorokat. A bohócok nemcsak a gyerekek kedvenceik voltak, a felnőtteket is őszinte kacagásra ösztönözték. Az idomított majmok hamar a szívünkbe lopták magukat. Egyik ámulatból a másikba estünk, a szünetig igen csak piros lett a tenyerünk a tapsoktól.
A bűvész nagyon csalafinta volt, egyszer ámultunk, aztán kacagtunk. Idomított kiskutyák következtek, bámulatosak voltak! Szinte nem is hitt az ember a szemének, mikre képesek azok az apró állatok. A selyemszalagos, gurtnis, karikás, hálós légibalett-gyakorlatoktól mindenkinek tátva maradt a szája. Az egykerekű biciklis artistabemutató egyszerűen szenzációs volt. Felsorolni is lehetetlen, milyen sok csodálatos mutatványban volt részünk.
Aki részese lehetett az előadásnak, annak életre szóló élményben volt része. Minden percet átjárt az előadók részéről a profizmus, egy könnyed báj, és nem utolsó sorban a humor, amire csak a nagyok képesek. A művészek végtelenül kedvesek voltak, pillanatok alatt szívünkbe zártuk őket. Érezhető volt, hogy amit bemutatnak nekünk, azt szívből teszik, értünk, nézőkért.
Minden percről csak a legfelső fokban lehet mesélni. Fásult, rohanó hétköznapok után elrepülhettünk az Exit Cirkuszszínház járatán a világ körül. Bejárhattuk lelkünk elrejtett bugyrait, a felnőttek gyerekek lehettek, a gyerekek felnőttes csodákat láttak. Sajnáltuk, amikor vége lett. Olyan előadás volt, amit még órákig élveztünk volna.
Aki nem hiszi, járjon utána! A cirkuszszínház még vasárnapig városunkban állomásozik és továbbra is várja a feltöltődni, kikapcsolódni vágyó közönséget.
Ha még nincs jegyed nyerj nálunk! Látogasd oldalunk nyereményjátékát, vagy kövesd az eseményeket az infoCegléd facebook falán!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
