Városlista
2024. május 9, csütörtök - Gergely

Hírek

2014. Szeptember 14. 05:00, vasárnap | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Btk.-módosítást kezdeményez a kormány

Btk.-módosítást kezdeményez a kormány

A büntető törvénykönyv módosítását kezdeményezi a Fidesz, hogy ne évülhessenek el a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények - közölte Selmeczi Gabriella, az Országgyűlés népjóléti bizottságának kormánypárti elnöke szombaton. Elmondta, Btk.-szigorítási javaslatukat még az ősszel a parlament elé terjesztik, és a tervek szerint az őszi ülésszakban szavaznak is róla, így a köztársasági elnök még az idén kihirdetheti. Jelezte, hogy a jogszabálynak nem lesz visszamenőleges hatálya.

A politikus azt mondta: a Sipos-ügy - a diákjai szexuális zaklatásával vádolt egykori magyartanár ügye - irányította rá a figyelmet arra, hogy lehetnek olyan, gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények, amelyeknél az elévülés miatt nem büntethető az elkövető.

A cél az, hogy azoknak, akik gyermekek ellen akarnak szexuális bűncselekményt elkövetni, életük végéig számolniuk kelljen azzal, hogy ha tettük kiderül, bármikor lesújthat rájuk a törvény, így senki 'nem bújhat ki a felelősség alól' - fogalmazott a Fidesz képviselője. Megjegyezte, az ilyen bűncselekmények közös jellemzője, hogy a sértett és családja legtöbbször nem beszél a történtekről vagy csak jóval később. Emlékeztetett egyúttal: korábban már szigorították a Btk.-t, hogy a kiskorúak elleni szexuális bűncselekmények a sértett 23 éves koráig ne évülhessenek el. 'De úgy látjuk, hogy ez kevés' - magyarázta a tervezett módosítást a népjóléti bizottság elnöke.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 09. 13:28, csütörtök | Belföld

Gulyás Gergely: Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen

Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen az országba - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón, Budapesten.

2024. Május 09. 09:39, csütörtök | Belföld

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát

2024. Május 08. 15:10, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: a Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának

A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra

Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink