Hírek
2014. Május 15. 12:59, csütörtök | Helyi
Biblia a magyar képzőművészetben
Dr. Reisinger János irodalomtörténész előadása a zeneiskolában
Egy igazán egyedülálló előadásnak lehettek szem- és fültanúi azok, akik hétfőn délután ellátogattak a Ceglédi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolába hangversenytermében, ahol a festészet, a zene és a vallás különös kapcsolatáról értekeztek.
A többek között vallási témájú festmények bemutatását és elemzését Márkuj Péter orgona előadása kísérte, aki Bach, Mendelson és Dubois műveket játszott a közönségnek. Az irodalomtörténeti kalandozások során Munkácsy Mihály Milton című alkotása kiemelt figyelmet kapott.
Dr. Reisinger János irodalomtörténész 1954-ben született Mosonmagyaróvárott. Az ELTE magyar-francia szakán végzett, majd az MTA Irodalomtudományi Intézetben dolgozott 1978-1989 között. Kandidátusi értekezését 1999-ben védte meg a Magyar Tudományos Akadémián. 1983-ban kezdte meg itthon és külföldön bibliai tárgyú előadásait, melynek nyomán 25 könyve, több mint 200 tanulmánya és cikke jelent meg. 1993-tól a Sola Scriptura Főiskola tanszékvezetője. 2000-2003 között Látók, szóljatok! címmel tartott televíziós előadás sorozatot a bibliáról.
fotó: Kisfaludi István
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
