Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2013. Január 14. 00:00, hétfő | Helyi sport
Forrás: cekk

Az ötödik győzelem

Az ötödik győzelem

Kemény küzdelem volt.

2013. január 12-én, szombaton az MKB-Euroleasing Vasas csapatát láttuk vendégül. Ősszel Budapesten sikerült nyernünk azonban most kissé félve néztünk a mérkőzés elé. Ellenfelünk két héttel korábban legyőzte a tabellán 3. ZTE csapatát, mi pedig az előző fordulóban nyertünk a PEAC ellen, de elvesztettünk pár játékost – Hegedűs Rita és Baksa Bettina is megsérült, Filipowicz Dóra is kisebb sérülést szerzett. Ezért a mérkőzést megelőző héten Újhelyi mester 6-7 játékossal dolgozott, így nem igazán tudtunk edzeni és gyakorolni. Csak reménykedhettünk, hogy ép játékosaink rutinja és hozzáállása győzelmet hoz nekünk.

A mérkőzés eleje azonnal megmutatta, hogy kemény csata vár ránk. A csapatok fej-fej mellett haladtak. Az első negyedet a Vasas nyerte 22-21 arányban, szünetre kiegyenlítettünk így 39-39-et mutatott az eredményjelző félidőben. Az első félidőben nagyon idegesen, görcsösen, kapkodva játszottunk, több helyzetet kihagytunk, és lepattanóban is alul maradtunk. (Hozzá kell tenni, hogy ellenfelünk csapatát erősíti a magyar női liga legmagasabb játékosa, a 207 cm-es Határ Bernadett.)

Reménykedtünk, hogy a második félidőben a rutin győzni tud. Sokáig kellett várni reményünk beteljesülésére. A harmadik negyed után is mindössze 1 ponttal vezettünk. A negyedik negyed közepén sikerült 5 pontos előnyt szereznünk, de ellenfelünk azonnal felzárkózott. Azonban a 37. perctől a mérkőzés végéig már csak a CEKK uralta a pályát. 11-1 arányú sorozatot produkáltunk, szedtük a lepattanókat, jól védekeztünk és jobban céloztunk. Ezzel 9 pontos győzelmet sikerült aratnunk.

CEKK – MKB EUROLEASING VASAS 68 – 59
(21–22, 18–17, 11–10, 18–10)

CEKK: Orbán 24/3, Serbán 17, Mrozinska 12. Cymmer 5, Medgyessy 5, Cs: Kobolák 5, Millner, Filipowicz D.
Edző: Újhelyi Gábor

Újhelyi Gábor: – Nagyon megéreztük sérültjeink hiányát, de a második félidőben tudatos és érett játékunk végül sikert eredményezett.

A bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában hazai pályán fogadjuk a tabellán minket egy helyezéssel megelőző szekszárdi csapatot.

CEKK – Atomerőmű KSC Szekszárd
2013. január 20. vasárnap, 18 óra
Cegléd Városi Sportcsarnok


Minden szurkolót érdeklődőt szeretettel várunk.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 23. 17:00, kedd | Helyi sport

Két forduló, két győzelem - remek rajt a bajnokságban

2025. December 05. 07:37, péntek | Sport

Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt

A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód

A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben

A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese