Hírek
2017. Július 19. 14:30, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Az európai átlag duplájával drágultak a magyarországi lakóingatlanok
A lakóingatlanok 8 százalékkal drágultak Magyarországon az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest, ami az Európai Unió átlagos lakásár-emelkedésének a duplája,
és a hatodik legnagyobb uniós drágulási ütemnek felel meg - közölte az ingatlan.com szerdán, az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) adatai alapján. A lista élén Csehország, Litvánia és Lettország áll, ahol 13, illetve 10-10 százalékos áremelkedést mértek.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az MTI-hez eljuttatott elemzésében rámutatott, hogy az első negyedévben bekövetkezett 8 százalékos áremelkedés lassulást jelent a korábbi időszakhoz képest, 2016 első negyedévében ugyanis 12,7 százalékos drágulást mért az Eurostat.
Az áremelkedés lassulását mutatja az is, hogy 2016 végéhez képest 1,9 százalékkal nőttek a lakásárak Magyarországon az idei első negyedévben, ami már csak a kilencedik legnagyobb drágulás az EU-ban egy negyedév alatt. Egy évvel ezelőtt ugyanez az érték még 3,2 százalék volt, amivel az európai uniós dobogó harmadik helyén állt Magyarország - jelezte.
A szakember szerint a magyar lakáspiac továbbra is élénk, de több fontos változás történt az idén. A kereslet az alacsonyabb áron kínált lakások felé mozdult el, jó példa erre a panellakások iránti érdeklődés. Bár a panellakások jelentősen drágultak, összességében még mindig alacsonyabb áron lehet ezeket megvenni, mint a téglaépítésűeket.
Az ingatlan.com adatai szerint a magánszemélyek 7 százalékkal kevesebb lakást hirdettek meg eladásra az idén a tavalyi év azonos időszakához képest, a hirdetésállomány mégsem csökkent.
Több megyében kétszámjegyű növekedés volt a kínálatban, Békés megyében 19, Bács-Kiskunban 13, Csongrádban pedig 12 százalékkal nőtt az eladó lakások száma. Az országos kínálat átlagos növekedése 3 százalék volt, a budapesti pedig 2 százalékos tavaly júliushoz képest - derül ki az elemzésből.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 08:00, szerda | Belföld
Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter
2026. Április 29. 06:51, szerda | Belföld
Magyar Péter: bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt
Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
