Városlista
2026. február 2, hétfő - Karolina

Hírek

2016. Április 04. 14:44, hétfő | Helyi sport

Az elszántság volt a győzelem kulcsa

Az elszántság volt a győzelem kulcsa

Vasárnap a Jászberényi FC látogatott el Ceglédre, hogy megmérkőzzön a Ceglédi VSE csapatával

Lendületesen kezdtük a mérkőzést, gyorsan szereztünk is egy gólt, de sajnos a játékvezető lesállás miatt nem adta meg. Ezután minden edző rémálma következett, a 3. és a 23. percben két kényszerű csere, sérülés miatt. A cserék miatt át kellett szervezni a csapatot, ami igazából a szünet után hozta meg gyümölcsét. Egy szép baloldali kontra után Sánta adott középre, ahol Peres érkezett és fejelt az ellenfél kapujába. Eddig sem volt gyenge az iram, de vezetésünk után a Jászberény nem rogyott meg, jött ránk, de így nekünk is több lehetőségünk adódott. A hajrában Makrait felejtették egyedül a hosszú oldalon, aki köszönte szépen és Miski lábai között begurította második gólunkat. De itt még nem volt vége, mert a vendégek a 92. percben egy fejessel szépítettek. További izgalmakra azonban már nem maradt idő, mert a gól után rögtön felharsant a bírói hármas sípszó.

Ceglédi VSE – Jászberényi FC 2-1 (0-0)

Gólszerzők: Peres (56’ 1-0), Makrai (87’ 2-0), Ulviczki (92’ 2-1)
Cegléd: Verebélyi – Wild, Makrai, Farkas V.(Peres), Farkas A., Füle, Csordás Sz., Markó, Sánta, Csordás S.(Pozsár), Erős (Popovics)

Varga Attila vezetőedző: Nyűgös volt a mérkőzés első fele. 20 perc alatt kétszer kellett cserélnem sérülés miatt és őszintén bevallom, meglepett a Berény ötvédős játéka, nem erre készültünk és nem is tudtuk megoldani! Félidőben megbeszéltük a változásokat és azt, hogy mit kellene játszani a folytatásban. Nagy öröm, hogy jól reagált a csapat az átszervezésre. Bátor támadójátékot játszottunk, volt vállalkozó szellem és mindenki előrefelé gondolkozott! Jól és szervezetten játszott a Berény, nehéz volt ellenük! Az elszántság és a szellemiség volt a kulcs a győzelemhez.

Szabó Attila
fotó: Kisfaludi István

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 02. 14:00, hétfő | Belföld

MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus

2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld

Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson

Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.

2026. Február 02. 10:00, hétfő | Külföld

Donald Trump: Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból

Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.

2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót

A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.