Hírek
2014. Február 12. 12:11, szerda | Helyi sport
Aranyos szereplés
Miskolc város látta vendégül a nemzetközi ifjúsági EBMEX Kupára érkező judokákat.
Miskolc város látta vendégül a nemzetközi ifjúsági EBMEX Kupára érkező judokákat. A Közgép CVSE színeit sérülések miatt csak két fős miniküldöttség képviselte az „acélvárosban”. A korosztálynak ez volt az idei második hazai válogató versenye. Tamasi Szandra javuló formában versenyezve győzött súlycsoportjában, így két verseny után vezeti a hazai rangsort. Másik indulónk Árvai Péter a súlycsoport hazai favoritja ellen kezdett, és fejet kellett hajtania a nagyobb tudás előtt, de ami még szomorúbb, hogy sajnos megsérült. Reméljük a két hét múlva megrendezésre kerülő országos bajnokságra felépülnek sérültjeink.
Eredmény: EBMEX Kupa nemzetközi verseny
Női 40 kg I. Tamasi Szandra
Tatán felnőtt I. osztályú ORV-t rendeztek. A CVSE-KÖZGÉP Judo szakosztályát 4 fő képviselte. A két női versenyző közül Keliger Bernadett szerepelt jobban, aki súlycsoportjában dobogóra állhatott, míg Jánovszki Helga éppen lecsúszott róla. Két Ungvári fiú közül, Zoltán első mérkőzésén vereséget szenvedett a későbbi győztestől, majd három nyert mérkőzéssel az éremért küzdhetett, azonban az érmet végül nem sikerült megszereznie. Attila viszont végre úgy dolgozott, ahogy elvárható tőle. Kifejezetten nehéz sorsolás után öt ellenfelét is legyőzve végzett súlycsoportja élén.
Eredmények:
Női 52kg: III. Keliger Bernadett
63kg: IV. Jánovszki Helga
Férfi 73kg: V. Ungvári Zoltán
81kg: I. Ungvári Attila
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód
Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
