Fejlődőképes és sokszínű a magyar filozófustársadalom, csak épp a múltjával nem tud szembenézni: a rendszerváltás előtti szégyellt majd’ fél évszázad kiesik a diskurzusból - mutat rá Mezei Balázs közgondolkodó, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának filozófiatanára, aki az elhallgatás mellett a felszínességet emeli ki problémaként: ma celebek és önjelölt bölcsek oktatják a társadalmat, miközben a valódi filozófusok a szakmájukban mélyednek el és a közös kérdéseinkről leginkább hallgatnak.

A filozófia az emberi tudás legjavát sűrítette magába, s ezzel az élet teljességéhez járult hozzá az ókori görögök szerint, a római katolikus majd protestáns egyház pedig átformálva, de megőrizte a gondolkodás szeretetének örökségét. „Az a kérdés, hogy az európai filozófiának szerves része-e a kereszténység vagy éppen fordítva, tehát a kereszténységnek a szerves része a filozófiai gondolkodás, nézőpont kérdése. Annyi bizonyos, hogy a nyugati térségben van bizonyos kohézió vallás és gondolkodás közt, tehát a kereszténység konzerváló szerepe tagadhatatlan” – véli Mezei Balázs, hozzátéve, hogy a modern filozófia ezzel a keresztény örökséggel együtt élve és vitázva jutott el a gondolkodás szabadságharcáig, az erkölcs, éntudat és életcélok újraértelmezéséig.

A professzor szerint minden bölcsésznek, sőt akár komolyabb középfokú tanulmányokat folytató diáknak fontos lenne a történeti, fogalmi, probléma-centrikus bevezetés a filozófiába, aminek köszönhetően a modern emberkép is megszülethetett. Tehát nemcsak az erkölcs fontos itt, hiszen az erkölcs nem létezik megfelelő ismeretelmélet vagy éppen metafizika nélkül.

A tudományág széleskörű ismertetésére nagy szükség volna itthon, hiszen Magyarországon tudatlanság vagy közöny övezi azt, rosszabb esetben pedig egyetemi botrányok, politikai nyilatkozatok kapcsán hallani filozófusokról. „Ma ott tartunk, hogy napi életbölcsességeket hintő celebekre tekintenek guruként, akik színpadi show keretében imitálják a gondolkodást, miközben a filozófustársadalom elefántcsonttoronyba zárkózik” – mutatott rá Mezei –, „pedig a filozófia nem bulvársorozat, krimi, ahol Columbo a végén mindent megold; ez a tudomány életre szóló szellemi és személyes odaadást követel, és cserébe teljes életet ad.” Sajnálatos, hogy aki a szakfilozófusok közül manapság megszólal, gyakran élesen pártos elvakultságról tesz bizonyságot, ami csak növeli a filozófia iránti bizalmatlanságot.

Abban, hogy mindez így alakulhatott, a professzor szerint nagy szerepet játszik a magyar filozófiatörténetben tátongó fél évszázados űr, amit a marxista-leninista gondolkodásmód szakított ki a tudományra erőszakolt irányvonalaival, diktátumaival – s amiről a szakmán belül sem szívesen beszélnek. Nincs reflexió erre az időszakra, nincs szembenézés a múlttal – a filozófia szégyelli magát, szégyelli a ráerőltetett szerepet, a nyilvánvaló kudarcot, és a rendszerváltás óta sem volt képes megtalálni hangját, szerepét a társadalomban. Pedig a tudományág természetéből eredően kötődik olyan mindennapi területekhez, mint az oktatás, az erkölcstan, a kutatásfejlesztés, a jog vagy az egészségügy – s más kortárs európai kultúrákban, mint a német, francia vagy éppen olasz, meg is kapja az őt megillető helyet. Itthon azonban a gondolkodókat nem kérdezik meg, és maguk sem szívesen szerepelnek közéleti témákkal kapcsolatban – ezt a szégyenből és tudatlanságból emelt falat kellene megszüntetni.

Mezei Balázs ugyanakkor előremutatónak tartja, hogy Magyarországon a filozófia összes modern irányzata jelen van, szerinte a következő egy-két nemzedékben világszinten meghatározó alkotók felemelkedése várható. Bár a könyvtári állomány itthon nagyon gyenge, az internet segítségével nagyon könnyen hozzá lehet jutni a szakirodalomhoz, be lehet kapcsolódni nemzetközi kutatásokba. „Külföldi tapasztalataim alapján elfogultság nélkül mondhatom, hogy a hazai oktatás minden tekintetben színvonalas” – összegzett a beszélgetés végén a Rádió Orient vendége.