Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2018. Szeptember 09. 05:00, vasárnap | Belföld
Forrás: mti

A Testről és lélekről nyerte a II. Hét Domb Filmfesztivál fődíját

A Testről és lélekről nyerte a II. Hét Domb Filmfesztivál fődíját

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása nyerte el a fődíjat a II. Hét Domb Filmfesztiválon, amelynek záróeseményét szombaton tartották Komlón.

A filmeket a Rófusz Ferenc Oscar-díjas rajzfilmrendező, Koltai Róbert színművész, rendező és Halmy György dokumentumfilm-rendező alkotta zsűri bírálta el.

Az ítészek az animáció kategóriában a Horváth Mária által rendezett Cigánymesék/Hogyan lett az ember? című alkotását, a dokumentumfilmek közül Moharos Attila Ballada egy szolgafiú emlékére című filmjét, az ismeretterjesztő- és természetfilmek közül Boros Ferenc és Horváth Zoltán Egy barázdát én is hagytam című alkotását találták a legjobbnak. Nagyjátékfilm kategóriában a Brazilok, a kisjátékfilmek közül a Bújócska, az egyéb filmek közül pedig az Azori lett első helyezett.

A kategóriák első helyezettjei 300 ezer, a második helyezettek 200 ezer, a harmadik helyezettek 100 ezer forintos díjban részesülnek. A fesztivál fődíja 1 millió forint.

Az egyhetes seregszemlére 191 alkotást neveztek a filmesek, ezek közül 60 került a versenyprogramba, az esemény a felnőtteken kívül a 10 és 18 év közötti diákok számára is lehetőséget adott a versengésre.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár videoüzenetében úgy fogalmazott: "Magyarország világnagyhatalom a filmezés területén".

A Hét Domb szervezőire utalva azt hangsúlyozta: hála illeti azokat, aki létrehoznak olyan seregszemléket, ahova az amatőr, a profi, a dokumentumfilmes, a fiatal és idős alkotók is nevezhetnek.

Mint felidézte, a tavalyi fesztivált 11 millió forinttal, az ideit pedig már 12 millió forinttal támogatta a kultúráért felelős államtitkárság. Fekete Péter egyúttal ígéretet tett arra, hogy jövőre is támogatni fogják a szervezők munkáját.

Hoppál Péter, az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke, a fesztivál fővédnöke a díjkiosztó gálán a seregszemlére utalva azt mondta: "minden alkalommal ünnep, amikor a magyar kultúra, művészet egyik területének a csodái felett álmélkodunk".

Baranyában, ahol a pécsi filmszemléknek az 1960-70-es években fantasztikus gyökerei eredtek, különösen fontos, hogy visszatért a filmművészet, a filmszemle, illetve a művészeti ág nagy művelőinek és kritikusainak jelenléte - hangoztatta a térség fideszes parlamenti képviselője.

A politikus szerint a magyar film újra reneszánszát éli, amit az is mutat, hogy a színházjegy-eladásokhoz hasonlóan a megvásárolt mozijegyek száma is dinamikusan emelkedik. Ez pedig azt jelenti, hogy a kínálat erősödik - jegyezte meg Hoppál Péter, aki köszönetet mondott a szakmának, a fesztivál szervezőinek, zsűrijének és nézőinek is.

A fesztiválon elhangzott, hogy a regisztrációk összesítése alapján a szombat délutáni gáláig 4210 néző vett részt a vetítéseken, a vasárnapi eseményekre további 320 embert várnak, amivel jelentősen meghaladták a tavalyi első seregszemle 4100 fős látogatószámát.

Fotó: MTI archívum/Berlinale Arany Medve-díj

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld

KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest

Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. Május 10. 12:06, péntek | Belföld

A KSH szerint olcsóbbak lettek az üzemanyagok itthon, a szomszédos országok áranál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 626, míg a régiós országokban 616 forint volt.

2024. Május 10. 06:00, péntek | Belföld

Hszi Csin-ping: Kína és Magyarország mindig barátok voltak

Kína és Magyarország mindig barátok voltak, de történelmük során most a legjobb a kapcsolat a két ország között - jelentette ki Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke csütörtökön Budapesten.

2024. Május 10. 06:00, péntek | Belföld

Orbán Viktor: támogatjuk a kínai békekezdeményezést

Támogatásáról biztosította az ukrajnai konfliktus lezárását célzó kínai békekezdeményezést csütörtökön, a Hszi Csin-ping kínai államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában Orbán Viktor miniszterelnök.