Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2023. Augusztus 29. 11:02, kedd | Helyi

A növénynemesítő nyomában

A növénynemesítő nyomában

Dr. Kováts Zoltán virágnemesítő emléke előtt tisztelegtek pénteken Csemőben. A professzor nevét viselő társaság évről évre megszervezi a programot, hogy megosszák egymással tapasztalataikat. Az esemény díszvendége most Farkas Bertalan, az első és eddig egyetlen magyar űrhajós volt, aki maga is részt vesz a Debreceni Egyetem űrkertészeti programjában.

Kutatók és felhasználók, génmegőrzők és kereskedők – nekik szól már sok éve az az esemény, amelynek most is Csemő és a Marosi Faiskola adott otthont. Elsőként a Hétvezér téren álló emlékharangnál gyűltek össze a részvevők, hogy itt emlékezzenek elsőként Csemő díszpolgárára, Dr. Kováts Zoltán növénynemesítőre. A község polgármestere, dr. Lakos Roland mutatta be elsőként magát Csemőt, majd professzor dr. Pauk János emlékezett a kiváló szakemberre, aki sok más mellett szorgalomból és akaratból is példát mutatott.

Dr. Kováts Zoltán szinte minden olyan dísznövény fajjal foglalkozott, amit ma is ismerünk. A mostani konferencia azonban nem csak a már ismert növényekkel foglalkozott. A Debreceni Egyetem kutatóinak köszönhetően a magyar „űrkertészet”-ről is hallhattak a résztvevők. Nem véletlen, hogy az esemény díszvendége az első és eddigi egyetlen magyar űrhajós, Farkas Bertalan volt. Ő ugyanis tevékenyen részt is vesz ebben a kutatásban. Támogatja és segíti a munkát. Elmondta: a növénynemesítés fontos része az űrkutatásnak is. Fontos, hogy legyenek olyan növények, amelyek akár a Hold adottságai között is megélnek.

Egy meglepetés is várta az űrhajóst. Sok évvel ezelőtt, űrutazása után Ceglédre is ellátogatott. Akkor egy 17 éves ifjú hölgy köszöntötte őt… ez a hölgy pedig most is virágcsokorral és az egykori látogatásról szóló újságcikkel üdvözölte Farkas Bertalant.

Mindezek után kezdődött el a konferencia, mely most már több mint 10 éve vonz Csemőbe egyre több kiváló szakembert. Marosi Mihály és családja hívta életre ezt az eseményt, hiszen nem csak dr. Kováts Zoltán emléke, de a csodaszép növények, a gének megőrzése mindig is fontos volt számukra.

Döntöttek arról is, Kováts Zoltán Emlékérmet alapítanak, amelyet csak az arra valóban méltók vehetnek majd át. Hogy kik, arról bizottság fog majd dönteni. A konferencia után természetesen a Marosi faiskolában termesztési bemutató is várta a résztvevőket.

Fotók: Kisfaludi István
További fotók lentebb a kapcsolódó galériában

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.