Hírek
2019. Március 13. 11:11, szerda | PR
A lejárt lakástakarékokat többféle hitelbe törlesztheti
Ma már nem lehet LTP szerződést kötni, de még számtalan korábban megkötött szerződés létezik, és a hitelbe betörlesztés kérdése sokak számára éppen most válik aktuálissá.
Még köztünk élnek az LTP-k
A lakástakarék pénztárak alatt 2018 elején kezdett ‘forróvá válni a talaj’, mikor eljutottak olyan szakmai hírek a nyilvánossághoz, miszerint az állam azt tervezi, kevésbé jövedelmezővé teszi ezt a befektetési formát.
Az ügyfelek jelentős része ugyanis maximálisan kihasználta a lakástakarék pénztárak kiemelkedő hozamát - a befizetések után járó plusz 30 százalékos támogatást -, és ők nem igazán az eredetileg megcélzott, első lakásukra gyűjtő ügyfelek voltak.
Hozzá kell tenni, a konstrukció okafogyottá válásában a lakáspiaci változások is nagy szerepet játszottak. Ugyanis a felül korlátos befizetések segítségével 2018-ra már nem lehetett az egyre emelkedő lakásárak nyomába érni. Végül az állam a lakástakarék lehetőségének megszűntetése mellett döntött a tavalyi év októberében.
Mindig érdemes elő-, be-, és végtörleszteni
A meglevő lakástakarékok azonban még futnak, és többek közt arra is alkalmasak, hogy hiteltartozásunkat csökkentsük velük. Jó tudni, hogy bármilyen lakáshoz kapcsolódó kölcsön típusnál bevethetőek a lejárt LTP-k. Nemcsak a lakáshitel, építési hitel, de a lakásfelújítási hitel esetén is lehetőség van a betörlesztésre.
Ez utóbbi megoldás voltaképpen praktikusabb is, hiszen a pár millió forintos tőke, amit maximálisan elérhetünk a lakástakarékkal, egy felújítás fedezésénél még remekül felhasználható. Míg mondjuk egy 40 milliós ház vétele esetén - vagy az ahhoz kapcsolódó hitelkonstrukciónál - kevésbé nyom a latban.

Felmutathatjuk a kölcsönünk ‘előéletét’ is
Mire érdemes vigyázni, ha betörlesztésre használnánk fel a lakástakarékot? Ha hitel téren tudatosabbak vagyunk, élhetünk a hitelkiváltás lehetőségével, és kedvezőbb kölcsönre válthatunk át.
Lehet a cél az, hogy hosszabb távra fixáljuk a kamatokat; vagy időközben a jövedelmünk növekedése, esetleg valamely más paraméter megváltozása miatt jobb adós sávba sorolódhatunk be. Ez utóbbi esetben lehetőségünk van olcsóbb hitelekhez jutni.
Ez a megoldás igazán dicséretes, és jót tesz az anyagi helyzetünknek, ám előfordulhat, hogy már nem lakáscélú hitel, amire váltunk. Ekkor nem kizárható, hogy már nem tudunk az LTP betörlesztésének lehetőségével élni. Ami egy több százezres összeg esetén nem mellékes kérdés.
Ám sok esetben lehet élni azzal a lehetőséggel, hogy felmutatjuk, lakáscélú konstrukciót váltottunk ki, és ekkor a bank - amennyiben egy az egyben váltottuk ki a hitelt - engedi a betörlesztést.
Záró gondolatként úgy foglalhatjuk össze: a legbiztosabb előbb betörleszteni az LTP-t, és a kiváltási folyamatot - esetleg más bankhoz átigazolva, ha az előnyösebb -, csak utána pörgetni végig.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 24. 08:52, péntek | PR
K&H: a digitális dzsungelben is lehet okosan “közlekedni”
Az online térben ma már nemcsak információk, hanem folyamatos vásárlási ingerek is érik a gyerekeket: akciók, előfizetések, játékokon belüli ajánlatok és villámgyors rendelési lehetőségek csábítják őket költésre.
2026. Április 02. 09:18, csütörtök | PR
Konténerszállítás az építkezéseken – a rendezett munkaterület kulcsa
Egy építkezés vagy felújítás során a figyelem legtöbbször a látványos mérföldkövekre irányul.
2026. Április 01. 09:35, szerda | PR
K&H: már a húsvéti locsolkodáskor kapott pénz is taníthat takarékoskodásra
a zsebpénz és az ünnepi ajándékpénz is fontos szerepet játszhat a pénzügyi szokások kialakulásában
