Hírek
2023. Március 29. 11:10, szerda | Helyi sport
3 Cápák-Érd meccs, 1 győzelem
Az elmúlt héten három korosztályban is megmérkőztek a Ceglédi Kék Cápák és az Érd kézisei.
Az NB II.-ben a felnőttek tíz gólos vereséget szenvedtek a tabella másodiktól, az ifik meccsének az volt a tétje, hogy melyik csapat veheti át a jelenlegi második helyet és bár nagy csatában, de ez a vendégeknek sikerült, a serdülőknél pedig a mostani harmadik hely volt a tét, melyet a Cápák szereztek meg az Érdtől.
Eredmények:
Felnőtt mérkőzés
Ceglédi Kék Cápák – Érd U22 22 – 32 ( 8 – 15 )
Tápiószentmárton 60 néző, vezette Kiss, Móczár
Cegléd: Szegedi Brigitta, Juhász Bernadett(kapusok), Ade Sowunmi 5, Vuletity Szuncsica 3, Török Melinda 3, Dobos Renáta 2, Tóth Zsófia 2, Árvai Laura 2, Peszeki Laura 2(1), Pál Regina 2, Orján Viktória 1, Csábi Zsuzsanna, Imregi Blanka, Farkas Szimonetta, Imbre Anna, edző Tóth Norbert
Hétméteresek: 1/1, ill. 3/3
Kiállítások: 6, ill. 2 perc
Tóth Norbert: – A tabella második helyén álló Érdet fogadtuk és tudtuk, hogy erősebb játékot képviselnek, de egy jó szoros izgalmas mérkőzést vártam a lányoktól. Sajnos ez 15 percen keresztül működött, majd elvesztettük az egyetlen veszélyes játékosunkat, aki támadásban elsősorban nagyon hiányzott a mérkőzés folyamán. Onnantól kezdve nem bizonyultunk veszélyesnek támadójátékban. Kicsit azt érzem, hogy a hitét vesztett csapatból csak 1-2 ember volt, aki nem adta fel, ez viszont nagyon kevésnek bizonyult. Ezt a játékot gólra játszák, de míg az ellenfél kapujára sem nézünk, és mindig áthárítjuk a terheket a másikra nem leszünk egy csapat és mérkőzést sem fogunk nyerni!
U19 mérkőzés
Ceglédi Kék Cápák – Érd II. 27 – 32 ( 14 – 14 )
Cegléd: Semetka Gréta, Sila Réka(kapusok), Peszeki Laura 10(6), Imbre Anna 4, Tóth Zsófia 4, Pesti Gréta 3(1), Kaposvári Vanda 2, Pintér Zsófia 2, Kádár Kata 1, Pető Blanka 1, Kapusi Anna, Simon Anna, Kiss Vivien, edző Ade Sowunmi
Hétméteresek: 9/7, ill. 6/6
Kiállítások: 10, ill. 14 perc
Ade Sowunmi: – Ma az a csapat nyert, aki jobb kondiban volt. Egy nagyon jó meccsen vagyunk túl 50 percig tartottunk magunkat. Sok helyeztünk kimaradt pontosan 15 ziccert, ennyivel sajnos nem lehet nyerni. Elfáradtunk, de mindenki nagyon büszke lehet magára, én is az vagyok rájuk! Nagyon sajnálom mert ez a csapat ma pontot érdemelt volna!
U17 mérkőzés
Ceglédi Kék Cápák – Érd 40 – 34 ( 23 – 19 )
Abony Sportcsarnok 70 néző, vezette Kovács, Szappanos
Cegléd: Semetka Gréta, Sila Réka(kapusok), Kaposvári Vanda 10 (3), Imbre Anna 9, Pesti Gréta 9 (1), Ferenczi Lili 4, Kapusi Anna 3, Fekete Alexandra 3(1), Dengi Csenge 1, Józsa Luca 1, Medveczky Anna, Kövecses Judit, edző Ade Sowunmi
Hétméteresek: 9/5, ill.. 5/3
Kiállítások: 10 ill. 6 perc
Ade Sowunmi: – Nagyon izgultunk a mai mérkőzés miatt, de ma a lányok nagyon győzni akartak és szép játékkal szerezték meg a 2 pontot. Nagyon gratulálok mindenkinek szuper meccs volt.
-pézsé-
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 15:00, csütörtök | Belföld
Visit Hungary: elindult a jelentkezés a 33. Virágos Magyarország versenyre
Elindult a 2026-os Virágos Magyarország verseny jelentkezési időszaka.
2026. Március 19. 14:00, csütörtök | Belföld
Kínai beruházás Tatabányán
A Zoomlion kínai nehézgépgyártó 43 milliárd forint értékben építi meg első európai intelligens üzemét Tatabányán, aminek a nyomán nagyjából nyolcszáz új munkahely jön majd létre
2026. Március 19. 12:00, csütörtök | Életmód
Magyarországra érkezett Wass Albert teljes írói hagyatéka
Magyarországra érkezett Wass Albert teljes írói hagyatéka, a diaszpórában lévő magyar írói hagyatékok legnagyobbika
2026. Március 19. 10:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához
Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.
