Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2014. Február 05. 11:05, szerda | Helyi
Forrás: mti

2020-2022-re épülhet meg az M4-es autópálya Cegléd és Budapest között

2020-2022-re épülhet meg az M4-es autópálya Cegléd és Budapest között

Abonyban tartottak sajtótájékoztatót kedden

A tervek alapján 2020-2022-re épülhet meg az M4-es autópálya Ceglédet Budapesttel összekötő szakasza, amelyet várhatóan saját költségvetéséből kell majd finanszíroznia a magyar államnak – jelentette ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára kedden, egy Abonyban tartott sajtótájékoztatón.

Völner Pál hangsúlyozta: a 111 milliárd forintból Abony és Fegyvernek között mintegy 30 kilométer hosszon kezdődő kivitelezés mellett az M4-es autópálya további részének előkészítését is folytatja a kormány. Jelezte: előbbi beruházásnál elképzelhető, hogy a közelmúltban bejelentett vizsgálatot követően az eredetinél alacsonyabb támogatási intenzitást állapít meg az Európai Unió, ám ez nem lesz akadálya a projekt megvalósításának.

Rámutatott: az M4-es autópálya építésének kérdésével „2010 óta küzd” a kormány.
A Ceglédet Budapesttel összekötő szakasz megépítését nehezíti, hogy a közép-magyarországi régióhoz tartozó Pest megye hátrányban van az uniós pályázati támogatások elosztásánál – közölte az államtitkár, aki szerint az M4-esnek ezt a részét várhatóan tisztán állami forrásból kell megépíteni.

A térséget érintő további gyorsforgalmi úthálózat-fejlesztésekről szólva kifejtette: 2015 végéig elkészül az leendő M4-M8 autópályák abonyi csomópontja, míg az M8-as kecskeméti elkerülőjének megvalósítása már folyamatban van, és jövőre ugyancsak befejeződik.

A gazdasági szempontból kiemelt jelentőségű Kecskemét-Szolnok összeköttetésről a közeljövőben várható döntés – tette hozzá.

Emlékeztetett: fontos eredmény, hogy az Abonyt Újszásszal összekötő út felújítása nemrégiben elkészült, és a mostani, 34 milliárdos program keretében további mintegy 60 kilométernyi alsóbbrendű utat korszerűsítenek Pest megyében.

Címkék: M4-es

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.