Városlista
2026. április 29, szerda - Péter

Hírek

2017. Március 16. 22:17, csütörtök | Helyi

Győzelem a ZTE ellen

Győzelem a ZTE ellen

A válogatott szünet miatt hétközi fordulóban fogadtuk a Zalaegerszegi TE csapatát csütörtökön Albertirsán.

A pár nappal ezelőtti incidens után, vidáman, jó hangulatban és lelkesen várta a csapat a mérkőzést.

Álomszerűen kezdődött a mérkőzés, Fröhlich révén már az 5. percben megszereztük a vezetést, ami jó alapot adott a mérkőzésnek. Az első félidőt gyakorlatilag négy részre oszthatjuk fel, az első negyedben mi domináltunk és megtudtuk szerezni a vezetést, majd a gól után a Zalaegerszeg folyamatosan vette át a kezdeményezést, beszorultunk a térfelünkre, ez a 10 perc az övék volt, amit gólra tudtak váltani ők is a 19. percben.

A bekapott gól után újabb változás jött, ismét mi vettük kezünkbe az irányítást és a 23. percben Albert Ádám gólja után ismét előnyhöz jutottunk.

A negyedik etap aztán ismét a vendégeké volt, bár ha véleményes helyzetben a játékvezető nem állítja meg Albertet, akkor talán két gólos is lehetett volna az előnyünk, ugyanis Ádám a kapussal szemben vezethette a labdát. A zalaegerszegi csapat az előnyét azonban most nem tudta gólra váltani, így 2:1-es vezetéssel vonulhattunk félidőre.

A második félidőben aztán nekünk jött a Zalaegerszeg, bár komolyabb helyzetet nem tudtak kialakítani, inkább csak pontrúgásokból, szögletekből veszélyeztettek. Egészen az 54. percig szinte el sem jutottunk a vendégek kapujáig, legalább is említésre méltóan nem. Ekkor azonban egy szögletből bejövő labdát fejeltek ki a hazaiak, amit Takács kapásból mellé durrantott.

A 67. percben aztán sajnos ismét góllá érett a ZTE igyekezete, és egy szöglet után a rövid oldalon a kapuba fejelték a labdát.

Nagyon fontos tényező volt, hogy a nehéz helyzetben lévő csapatunk nem tört meg egy percre sem és a második egyenlítő gól után is felállt és zakatolt a győzelmet érő gólért. Amiről azt hittük, talán a 77. percben el is jöhet, amikor is Fröhlichet lerántották a tizenhatoson belül, de a sértett sajnos kihagyta a büntetőt.

De nem sokkal később aztán egy gyönyörű támadás után megszereztük, amint később kiderült a győzelmet érő gólt. Tóth Milán futott el a bal oldalon, az oldalvonaltól begurította középre a labdát a tizenhatos előterébe, ami érintés nélkül átjutott a jobb szélre. A védelemből érkező Nagy Sanyi nagy sprinttel elérte a labdát, elrobogott vele, ellőtte, a kapus a kapufára ütötte, Szabó Viktor pedig jókor érkezett és megszerezte a győzelmet és nagyon fontos három pontot érő gólt.

Nincs sok idő azonban az ünneplésre és a pihenésre, vasárnap utazunk Mosonmagyaróvárra.

👨 Miskei Attila nyilatkozata a mérkőzés után:
Nagyon küzdelmes mérkőzés volt, megpróbáltuk megragadni az utolsó esélyt, próbálunk majd ugyanígy küzdeni, majd az összes többi mérkőzésen. Ez a csapat nagyon sokat szenvedett egész évben, és el kell hinnünk, hogy képesek vagyunk megoldani azt a feladatot, amit kitűztek elénk.

Kezdőcsapat:
Mursits - Nagy, Nánási, Preklet, Farkas - Fröhlich, Takács, Lengyel - Valkovszki, Tóth, Albert Á.

Cserék:
Valkovszki - Peres (19.p)
Lengyel - Szabó (56.p)
Albert - Asztalos (74.p)

Gól(ok):
Fröhlich (5.p)
Albert Á. (23.p)
Szabó (84.p)

Kőházi Ádám

#cegledivse #hajracegled

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld

Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról

Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról