Városlista
2026. április 29, szerda - Péter

Hírek

2016. Augusztus 24. 15:57, szerda | Helyi sport

Újabb győzelem!

Újabb győzelem!

Az ötödik fordulóban a Vác FC csapata látogatott Albertirsára.

A Békéscsaba elleni 3:0-s győzelem óta, sajnos nem jött ki a csapatnak a lépés és hiába futballoztunk jól a többi találkozón is, de a pontrúgásoknál vétett hibák miatt, nem sikerült győzedelmeskednünk. Szerencsére idáig.

A mérkőzés lassabb iramban kezdődött, az első 20 percben egyik csapatnak sem volt komolyabb lehetősége, a mezőnyben zajlott a játék. Még ha nem is volt gyors és szép a játék az első félidő első felében, de számunkra fontos volt, hogy ezúttal nem kerültünk gyorsan hátrányba, ahonnan sokkal nehezebb volt futballoznunk az előző mérkőzéseken. A félidő második felében már jobban felpörgött a játék, megjöttek a helyzetek is, de főként pontrúgásokból, sajnos az utolsó passzokba mindig hiba csúszott.

A második félidőt mi kezdtük és egyből lendületesen mentünk neki a mérkőzésnek. Már az 53. percben Albert Ádám szöglete után egy nagy lehetőség maradt ki, majd az 57. percben jött egy fantasztikus gól, ami a szezon egyik legszebb találata lesz. A sajátjaink közül biztosan, de talán nem nagy kockázat azt mondani, hogy az egész bajnokságban ott lesz a legszebb találatok között.

Először is nagyon fontos kiemelni Wild Tamást, aki minden mérkőzésen kiemelkedően játszott a szélen, így volt ez ma is, több jó megmozdulása is volt, de aztán az 57. percben jött a varázslat. Egy megkerülős csellel túljutott ellenfelén, majd az alapvonaltól a büntető terület felé húzta be a labdát, ahol egy embert ismételten megvert, már a tizenhatos közepén járt, mikor a hosszúra gurította a labdát, ahol érkezett az eddig védőként játszó, de most a középpálya bal szélén lehetőséghez jutó Farkas András és elemi erővel a léc alá vágta a labdát. Csodálatos gól, nagyszerű előkészítés!

A gól után is jól játszottunk, támadásban maradtunk és folyamatosan harcoltuk ki a helyzeteket jó megindulásokból, vagy távoli lövésekből, főleg Asztalos révén. A második gólt, ha sikerült volna megrúgni, akkor lezárhattuk volna a mérkőzést, de nem sikerült, így az utolsó percekben nyomás alá helyezte csapatunkat a vendég együttes, de 1-2 nagyobb helyzeten kívül nem tudták veszélyeztetni a kapunkat. És ezúttal az embernek az az érzése lehetett, hogy bármennyiszer is ívelik be a labdát, valaki mindig kifejeli, vagy szerel. Jól zártak védőink, így nem volt benne a levegőben az újabb pontrúgásból kapott gól. Szerencsére ez igazolódott is, így 1:0-s győzelmet arattunk a Vác FC ellen!

A mérkőzés végén zengett a „Szép volt fiúk!” a 400-450 néző torkából, a csapat pedig két helyet javítva a 11. helyre jött fel a tabellán. Folytatás szerdán, Zalaegerszegen…

Varga Attila vezetőedző így látta a mérkőzést:

Taktikailag ma nagyon jó teljesítményt nyújtottunk, fegyelmezettek voltunk, de az első félidőben nem volt szerencsénk. A kulcspasszokban sokat hibáztunk, nem volt gördülékeny a támadásvezetésünk. A második félidőben már a rúgott gólunkig színvonalasan futballoztunk, utána már célfutballt kellett játszanunk, ami fegyelmezettséggel párosult, így megtudtuk nyerni a mérkőzést.

Kőházi Ádám
fotó: Kisfaludi István

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld

Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról

Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról

2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld

Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód

Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák

Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.