Blog | Ceglédi Foci - Kecsó
2013. Május 06. 07:50, hétfő
Nem így és nem ennyit terveztünk..
Felemásra sikerült az Északi hadjárat.

Nagyon fontos hetet fejeztünk be, számomra és a CSAPAT tagjai számára is rossz szájízzel...
Szerdán utazott a brigád egy kicsit esélytelenül Nyíregyházára, ahol igazi FOCI körülmények vártak minket, ennek és a tabellán elfoglalt helyzetünknek köszönhetően, borzasztóan elszánt hangulatban készülődtünk a bajnokság egyik fő esélyese ellen, akik azóta már kiszálltak az első helyért vívott küzdelemből.
Sajnos nehezítette a csapat összeállítását Miklósvári Jani eltiltása és a kapitányunk Nagy Lajos betegsége. Zárt, fegyelmezett védekezésből gyors korszerű kontrákat tervezett Ványi mester a meccs előtt, ami mit ad isten teljesen bejött! Profi módon igazi csapatként JÁTSZOTT a CSAPAT és ennek megfelelően teljesen megérdemelten hozta el a három pontot a lefocizott hazaiak otthonából!!! Az első gólunkat egy hosszú sérülésből éppen csak felépülő Rebryk szerezte egy zseniális akció végén! A második találatunkhoz Kormos birkózó tudása is kellet, aminek a végén tizi+piros kombináció következett, a büntetőt Koncz magabiztosan értékesítette a hátralévő időben pedig okos játékkal jegeltünk a labdát és a forrófejű házigazdát is!
Miski 6, Robson 6, Makrai 6, Ladiszlai 6, Farkas 6, Koncz 7, Kenderes 7, Kiss 6, Rebryk 7, Kormos 6, Szkunc 6, pályára lépett még Balog, Medgyesi és Csurka is, szép volt fiúk, ez férfimunka volt!
A szombati Putnoki mérkőzésig hátra lévő időt a szponzoroknak köszönhetően Miskolcon tölthette a csapat így nem kellett az utazással bíbelődni, parádés körülmények között készülhettek a játékosok a sorsdöntő csatára...
SAJNOS EREDMÉNY NÉLKÜL!!!
Kiegyenlített csata zajlott az inger szegény "pályán", kisebb lehetőségekkel, a tétnek megfelelően görcsösen fociztak a csapatok, de ziccert nem sikerült kialakítani első félidőben... aztán következett egy 6-8 perces rövid zárlat a második játékrész elején, és a hazaiak eldöntötték a három pont sorsát... pedig: Szkunc ziccert hibázott, Farkas a kapu torkából vágta fölé a játékszert, Koncz gólba tartó lövését Kormos blokkolta, Medgyesi pedig kétszer is elcsúszott ígéretes helyzetben... Hátul ismét kaptunk egy potya ízű gólt, míg a második találatról csak annyit, hogy a női partjelző kb. négy méteres lest engedett el... Borzasztóan elkeserítő, hogy a nálunk - PAPÍRON - gyengébb Putnok, hat pontot vett el tőlünk!!!
Miski 4, Robson 5, Makrai 5, Ladiszlai 5, Farkas 5, Kenderes 5, Koncz 5, Rebryk 4, Balog 4, Kormos 4, Szkunc 4, játszott még Kiss, Medgyesi, Miklósvári. Két hazai mérkőzés következik vasárnap a Fradi és az UTE ellen, be kell húzni mindkettőt különben...
Utánpótlás eredmények:
U-19 Balassagyarmat - CVSE 2-0 Akarat gyenge, széteső játék!
U-17 Balassagyarmat - CVSE 1-1 Gól: Kovács Patrik. 40 fokban nem lehet mellényben játszani, ráadásul 2-3 játékosom a kelleténél jobban megünnepelte a munka ünnepét a meccsen meg elfelejtett dolgozni!!!
U-15 CVSE - SZTK 4-0 Gól: G.Bíró, Czeróczki, Széman (2).
U-13 CVSE - SZTK 5-2 Gól: Kovács Bence (2), Katona, Oláh és egy öngól. Magabiztos győzelem!
Megkezdték az öregfiúk is, kétszer 4-1-re nyertek hazai pályán, míg vendégként 1-0-ra kaptak ki.
Nehéz hetek előtt állunk nem csak felnőtt szinten, hanem az utánpótlásban is, de amíg élünk remélünk...HAJRÁÁÁ VASÚÚÚÚTASOK...

Véleményed van? Szólj hozzá!
További bejegyzések a blogban
2014. December 09. 07:30, kedd | Ceglédi Foci - Kecsó
U.14 őszi szezon értékelés
12. 5 győzelem,1 döntetlen,8 vereség,29-46 gólarány,16 pont...
2014. December 02. 12:25, kedd | Ceglédi Foci - Kecsó
Megyei válogatottak tornája Cegléden
December 06-07-én ott a helyetek!
2014. December 01. 09:51, hétfő | Ceglédi Foci - Kecsó
Négyen távoztak eddig a felnőtt csapattól!
Siófokkal párban a Cegléd a remi király ...
