Városlista
2017. szeptember 25, hétfő - Eufrozina

Hírek

2017. Szeptember 12. 13:22, kedd | Helyi
Forrás: Ceglédinfó

XXII. Kossuth Toborzó Ünnepély és Huszárfesztivál

XXII. Kossuth Toborzó Ünnepély és Huszárfesztivál

Cegléd legnagyobb múltú rendezvénye a Kossuth Toborzó Ünnepély, mely a Kossuth Lajos által Cegléden elmondott toborzó beszédnek állít emléket.

A hagyományőrző rendezvényt huszonkettedik alkalommal szervezzük meg. A két fő helyszín idén is a Kossuth tér és az Eötvös tér lesz, mindkét helyen színpaddal, fellépőkkel, hagyományőrző programokkal és kirakodóvásárral.

[Pénteken] délelőttismét felcsendül majd a Szabadság tér és a Kossuth tér sarkán a kisiskolások éneke, akik Kossuth Lajos toborzó beszédének eredeti helyszínén, a Kossuth táblánál emlékeznek arra a jeles szeptemberi alkalomra, mikor Kossuth beszéde a ceglédieknek szólt. A délután folyamán Kökény Ernőt és zenekarát, a Cimbaliband zenekart, a Csík Zenekart és Tóth Gabit láthatják a színpadon az érdeklődők.

A fesztivál állandó eleme a hagyományos felvonulás, mely a második napon, [szombaton] vonul végig a Rákóczi úton a Kossuth térig, melyet a korábbi évekhez hasonlóan számos hagyományőrző katonai csoport, fúvószenekar, táncegyüttes és lovas huszár alakítja hömpölygő színes folyammá, amit minden ceglédinek látnia kell. Díszvendégünk a Jászkapitány. Miután a felvonulás beérkezik a Kossuth térre, ismét elhangzik a Kossuth beszéd, az ünnepi köszöntők és sor kerül a hagyományőrzők színpadi bemutatkozására is. A Városháza Dísztermében a Ünnepi dísztestületi ülésen átadják az idei év Cegléd Város Díszpolgára díjat, majd a Kossuth nevét viselő intézmények megkoszorúzzák a Szabadság téren lévő Kossuth szobrot. Az Eötvös téren a délután folyamán felidézzük a ’48-as katonai táborok hangulatát, ahol a hagyományőrzők betekintést engednek a huszártáborok mindennapjaiba, lesz ágyúszó, puskagolyóöntés és tábori kovácsműhely is. A Kossuth szakáll mustrára várjuk az állszakállt öltő kisfiúkat és a szakállas apukákat, hogy megmérettessék magukat ezen a különleges versenyen.

A szombat délutánt színes színpadi programok kísérik, láthatjuk Siménfaly Ágotát és Nagy Sándort musical dalválogatással, lesz Roma Táncház, fellép többek között Péter-Szabó Szilvia, a Kerekes Band és a nap végén a Budapest Bár.

[Vasárnap] Ceglédre érkezik a tizedik alkalommal megrendezett Gerjementi Vadásznap. A vadászok főzőversennyel, szarvasbőgés bemutatóval, solymász bemutatóval, teríték ceremóniával, izgalmas gyermekprogramokkal és kürtszóval készülnek, hogy bemutassák a vadászok életét, s mindazt, amiért érdemes vadásznak lenni. A napot Pál István Szalonna és Bandája koncertje zárja.

Vasárnap is várjuk a gyerekeket és a családokat, hiszen ismét elhozzuk a Gyermektoborzót, azt a tematikus játéksort, melynek végén az újoncok készen állnak, hogy Kossuth seregéhez csatlakozzanak. Lesz itt toborzó, ahol kiképzés alatt menetelni, sorakozni, katonanótákat énekelni tanulnak az újoncok. Vágtázhatnak falovon zászlóval a kézben, lesz őrségváltás az őrbódé előtt és céllövölde is. A színpadi programok között megtalálható kalotaszegi népmese bábokkal és a Kerek Perec Egylet műsora is.

Természetesen a rendezvény teljes ideje alatt itt lesznek a kézműves kirakodóvásárosok, a borkimérők, a különleges söröket csapolók és a számos finomságot felszolgáló vásárosok is. A három nap alatt lehet majd lovagolni, körhintázni, kézműves bemutatókon és foglalkozásokon részt venni.

Az Infineon Technologies Cegléd Kft., mint a térség legnagyobb munkáltatója idén ősszel támogatóként kapcsolódik a Cegléd városi rendezvényekhez, ahol a ceglédi lakosok illetve a Ceglédre látogató vendégek szórakozásához járulunk hozzá. A vállalat egyrészt az Eötvös téren található Infineon színpad programjait támogatja, dolgozóit pedig egy finom kávéval várják a Kossuth téren a Földhivatal előtt felállított Infineon Kávé Pontnál.

Kísérő rendezvényként a Ceglédi Galériában megtekinthetik a Testvérvárosaink bemutatkoznak kiállítássorozat soron következő tárlatát az Erdélyi Művészek a Múló Időben c. válogatást a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Képtárának anyagából.

A Vadásznapokhoz kapcsolódósan szintén kiállítás nyílik a Művelődési Központ színházi előterében Kovrig Miklós természet- és vadászfestő anyagából, melyet szintén ezen a hétvégén lehet megtekinteni.

A Kossuth Napokhoz kapcsolódóan a Bognár Gokart Parkban az idei Kossuth Emlékkupa díjátadóját tartják szeptember 24-én 14 órakor.

Fontos megemlíteni, hogy a rendezvény három napja alatt a Kossuth Múzeum ingyenesen látogatható.

Csatalkozz az eseményhez >>>XXII. Kossuth Toborzó Ünnepély és Huszárfesztivál

>>> ÚTLEZÁRÁSOK

>>> VOLÁN forgalomkorlátozások

fotó: Kisfaludi István - infocegled fotóarchívum

Ezek érdekelhetnek még

2017. Szeptember 22. 11:55, péntek | Helyi

Októberben is Nyitott Tornaterem

Folytatódnak az INGYENES városi sportprogramok

2017. Szeptember 21. 17:18, csütörtök | Helyi

Sportcsarnok: megduplázódik az alapterület

Prezentációval indult a képviselő-testület soros ülése csütörtökön.

2017. Szeptember 21. 13:29, csütörtök | Helyi

Licitálj egy ceglédi mezre, és segíts!

Szomorú apropója volt a Ceglédi VSE labdarúgó csapatának szerdai, idegenben játszott Magyar Kupa mérkőzésének.

2017. Szeptember 21. 11:03, csütörtök | Helyi

Vasárnap hazai pályán a Cápák

24-én vasárnap a Ceglédi Kék Cápák három korosztálya is itthon lép pályára.