Városlista
2018. június 21, csütörtök - Alajos

Hírek

2017. Szeptember 12. 14:42, kedd | Helyi
Forrás: Ceglédinfó

Ünnepeltek a Budai úton

Ünnepeltek a Budai úton

Az összefogást és a közösséget erősíti az évente megrendezett Budai út napja.

Idén ötödik alkalommal tartották a Táncsics Mihály Általános iskola Budai úti tagintézményében. Színes programokkal várták a résztvevőket: hallhattak érdekes előadásokat, focizhattak, táncolhattak és főző tudásukat is megmérették.
A környék lakói a Budai úti iskolában gyülekeztek a hétvégén. Az évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Budai út napját ünnepelték.

Dr. Ferenczi Norbert, önkormányzati képviselő: - Ünnepelni is van okunk nekünk Budai útiaknak, mert itt az iskolában új számítógépek állnak a rendelkezésünkre. Egy pici beruházás zajlik itt velünk szemben, itt épül a 4-es egyik bekötő útja, bízom benne, hogy ez nem a balesetveszélyt fogja növelni, hanem az elérhetőséget fogja növelni és egy kicsit még erősebb kulturális központtá téve ezt a területet itt a vasút és a közút között.

Az idei rendezvény különlegessége az volt, hogy megnyitották a lovagi évet is az iskolában. A gyerekek egy éven keresztül ismerkedhetnek majd a lovagi kor sajátosságaival, a lovagok életével.



Csomor Emese, szervező: - Megismerkedjünk a lovagi várakkal, lovagkori királyokkal, irodalommal és azokkal az erényekkel, amiket a lovagoknak be kellett tartani ahhoz, hogy lovaggá avassák őket. A gyerekeknek ezt fogjuk egész éven keresztül gyakorolni. különösen kiemelnénk, hogy a kulturált beszéd, viselkedés, a szociális kapcsolatoknak a minőségi javítása ez mind nagyon jó alkalmat ad.

Mindezt a neves visegrádi Szent György lovagrend segítségével. Rengeteget készültek az ünnepnapra. A gyerekek még egy várrészletet is létrehoztak az udvaron. Emellett főzőversenyt is rendeztek, ahol a felnőtteknek kellett finomabbnál finomabb ételeket készíteniük. Gyursó Mihályné csapata például lecsót készített.

Gyursó Mihályné, elnök, Cegléd Kapuja Polgári Egyesület: - Az én részemről úgy gondolom, hogy nagyon hagyományos, de mindenhol másképp készítik. Mi szeretünk beletenni finom csípős kolbászt, paradicsomot, paprikát, cukkinit. régen tököt tettünk bele, de mióta nagyobb a fejlődés nem csak tök van, most úgy gondoltuk cukkinit teszünk bele.

Ahogy az eddigi években most is érdekes előadásokkal készültek a szervezők. A múzeumigazgató, Reznák Erzsébet például a Budai utat érintő Pest-Szolnok vasútvonalról beszélt. A programon részt vett a polgármester Takáts László és az országgyűlési képviselő Földi László is.

Forrás: ctv.hu
fotó: Kisfaludi István

Ezek érdekelhetnek még

2018. Június 18. 19:14, hétfő | Helyi

Tovább fejlődik Magyarország legnagyobb félvezető gyártója Cegléden

Cegléd Város legnagyobb munkáltatója az Infineon Technologies Cegléd Kft. a teljesítmény-félvezető modulok meghatározó piaci szereplője új központi épület beruházással bővítette telephelyét.

2018. Június 15. 09:50, péntek | Helyi

Készülnek az elektromos autó töltőállomások

Elkezdték az elektromos autó töltőállomások kiépítését Cegléden. A beruházás mintegy 9 millió forintba kerül.

2018. Június 15. 09:42, péntek | Helyi

Gyermekatlétikai verseny Veszprémben

Szerdán délután Veszprémben ügyeskedtek gyermekatlétáink.

2018. Június 14. 21:36, csütörtök | Helyi

Elkészült a játszótér a Bajcsy téren

Elkészült és a gyerekek már birtokba is vették a Bajcsy Zsilinszky téren épült játszóteret.