Városlista
2018. szeptember 19, szerda - Vilhelmina

Hírek

2017. Október 19. 09:43, csütörtök | Helyi
Forrás: cegledisport.hu

Újabb Cápa áldozat

Újabb Cápa áldozat

A leány Országos Serdülő Bajnokság III. osztályában versenyző Ceglédi Kék Cápák szerdán Örkényben léptek pályára.

A ceglédi lányok ott is nyerni tudtak, így negyedik győzelmükkel a második helyen tanyáznak a három NB I-es felnőtt csapat serdülőit is felvonultató mezőnyben. Spolmin Roberta edző értékelése:

- A játék képét illetően nagyjából két ugyanolyan félidőt játszottunk. Az első félidő eleje kicsit dadogósra sikerült, de a labdaszerzéseket követő lerohanásoknak köszönhetően sikerült felélénkülnünk mind támadásban, mind védekezésben. Aztán a második félidő első pár percében is egy kicsit bizonytalanok voltunk, de megint csak sikerült megtalálnunk a ritmust. Támadásban voltak hibáink, de védekezésben tudtunk javítani, sikerült sok labdát szereznünk, emellett a kapusaink is remek teljesítményt nyújtottak. Mindenkinek tudtam játéklehetőséget adni, és a teljesítményével mindenki hozzá is tudott tenni a játékhoz, aminek nagyon örülök. Gratulálok a lányoknak az újabb győzelemhez!

Inárcs-Örkény KC - Ceglédi Kék Cápák 14 - 34 ( 5 - 17 )

Örkény, 50 néző, vezette Csiha A., Matus A.

Cegléd: Kopcsa Karolina, Hornyik Orsolya (kapusok), Koncsik Ella 8, Petrovics Fruzsina 7, Veres Anna 7/1, Mód Klaudia 3, Varga Nóra 2, Takács Viktória 2, Farkas Fruzsina 2, Fehér Natália 2, Simon Anna 1, Peszeki Laura, Kovács Alíz, Balogh Adrienn

Kiállítás 2, ill 6 perc

Hétméteres 2/2, ill. 4/1

Ezek érdekelhetnek még

2018. Szeptember 19. 11:47, szerda | Helyi

Hamarosan hiába fékezünk majd a traffipax előtt - újfajta mérést vezethetnek be a magyar utakon

Már dolgoznak az új rendszer kialakításán.

2018. Szeptember 18. 12:48, kedd | Helyi

ÁLLÁSBÖRZE CEGLÉDEN

ÁLLÁSLEHETŐSÉGEK, AHOL AKÁR AZONNAL, SZEMÉLYESEN IS MEGISMERHETI LEENDŐ MUNKÁLTATÓJÁT.

2018. Szeptember 18. 12:43, kedd | Helyi

INGYENES KERÉKPÁR REGISZTRÁCIÓ ÉS BALESET-MEGELŐZÉS!

A Ceglédi Rendőrkapitányság és a Városi Baleset-megelőzési Bizottság INGYENES kerékpár regisztrációs lehetőséget biztosít Bike Safe program keretén belül Cegléd Kerékpár üzleteiben.

2018. Szeptember 18. 12:40, kedd | Helyi

Piac-tér és Öko-játszóház

Különleges öko piacot rendeztek be a hétvégén az Ordass közben.