Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2013. Április 22. 14:49, hétfő | Helyi sport
Forrás: mti

Új judo központ épül Cegléden

Új judo központ épül Cegléden

Egymilliárd forintos kormánytámogatás az MJSZ-nek

Várhatóan egymilliárd forintos sportágfejlesztési kormánytámogatást kap júniusban a Magyar Judo Szövetség (MJSZ), amely ingatlanberuházásokra, utánpótlás-nevelésre és tömegsport-finanszírozásra fordítja a keretet.

Tóth László MJSZ-elnök a jövő hétvégi budapesti Európa-bajnokság pénteki sajtótájékoztatóján kifejtette, az összegből többek között felújítják a fővárosban a Honvéd, az Újpest és a KSI csarnokát, Cegléden pedig új dzsúdóközpont épül.
"A hosszú távú tervek szerint Budapesten egy hat tatamival felszerelt, ezer néző befogadására alkalmas szövetségi központot hozunk létre, és 2020-ig valamennyi megyeszékhelyen szeretnénk hasonlót" - mondta az MJSZ első.

Az Eb kapcsán Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára elmondta, éppen pénteken érkezett meg az MJSZ-hez a Papp László Sportarénában sorra kerülő seregszemle 180 millió forintos kormánytámogatása. A politikus kiemelte, jó lenne, ha az Eb-n is olyan fantasztikus hangulat uralkodna a csarnokban, mint a jelenleg zajló divízió I-es jégkorong-világbajnokságon.

Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára hangsúlyozta, nem véletlen, hogy a cselgáncs helyet kapott a 16 kiemelt sportág között a kormány sportágfejlesztési politikájában, és remélhetőleg meglesz az eredménye a tavalyihoz képest tízszeres központi hozzájárulásnak.

Szergej Szolovejcsik, az idén 65 éves európai szövetség (EJU) vezetője szerint elképzelhető, hogy a hatalmas médiaérdeklődés révén a budapesti Eb még a tavalyi, cseljabinszkit is felülmúlja majd.

"Európa jelenleg a legerősebb földrész a dzsúdótérképen, ugyanis tavaly a londoni olimpián az európaiak 29 érmet nyertek, köztük hét aranyat is" - tette hozzá az orosz sportdiplomata.

Nagy András, az MJSZ sportigazgatója elmondta, hogy a nemzetközi szövetség decemberi döntése értelmében nemzetenként és nemenként kilenc dzsúdós indulhat az Eb-n, magyar részről - a 18 fő ellenére - a férfiaknál 60 és 90, a nőknél pedig +78 kilogrammban nem lesz résztvevő. A szövetség két érmet és két pontszerző helyet vár a válogatottól.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a főszponzor OTP Bank félmillió forinttal jutalmazza az Eb legszebb magyar ipponját, a kontinenstorna kabalafigurája - egy magyar vizsla - pedig a közönségszavazás alapján a Judogi nevet kapta.

fotó: mti/Kovács Tamás

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 14. 08:53, vasárnap | Belföld

Magyar Péter: Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt

Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt, és megakadályozza a felelősségvállalást, valamint a párt megújulását

2026. Június 13. 16:00, szombat | Belföld

Vitézy Dávid: megújul a MÁV+ app

Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.

2026. Június 13. 14:00, szombat | Belföld

Németh Zsolt bírálta a Fidesz EU ellenes politikáját

Németh Zsolt: a Fidesz-kormány \"túltolta\" az Európa-ellenes politikát, a pártnak vissza kell térnie a polgári irányhoz.

2026. Június 13. 13:00, szombat | Belföld

Meteorológia: a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula

Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.