A büntetőeljárások során betartandó klasszikus alapelvek több száz éve alakultak ki a nagy nyugat-európai államokban. Céljuk az állam büntető hatalmának korlátok között tartása volt. Ilyen az ártatlanság vélelme vagy a törvényes vád tilalma. Az 1960-70-es években ugyancsak az állam tevékenységével, az állami adatkezelésekkel kapcsolatban születtek meg az első adatvédelmi alapelvek, amelyeknek a büntetőeljárással összefüggő adatkezelések esetében is érvényesülniük kell. A magyarországi büntetőeljárással kapcsolatos adatkezelés pontosításáról, a törvény újrafogalmazásáról Osztopáni Krisztián adatvédelmi szakértőt kérdeztük a Rádió Orient műsorában.

A hatályos büntetőeljárásról szóló törvény szerint valamennyi intézkedésben tiszteletben kell tartani a személyiségi jogokat, a vádlott magánéleti adatai nem kerülhetnek nyilvánosságra, illetve mindig azt a kényszereszközt kell alkalmazni, ami az érintett jogainak enyhébb korlátozásával jár. Ezzel összefüggésben kell az adatokat is kezelni a célhoz kötött adatkezelés elvének betartásával.

A lefoglalás háttere és problémái

Az Európai Unióban kevés és csak részben kidolgozott szabály vonatkozik az elektronikus adathordozók és adatok lefoglalással együtt járó adatkezelésre, elsődlegesen az Alapjogi Charta vagy az 1995-ös Adatvédelmi Irányelv alapelvei állnak rendelkezésre, amelyek azonban nehezen alkalmazhatóak. Különbözőképpen korlátozza az érintett személyiségi jogait az elektronikus adathordozó (például mobiltelefon, számítógép) vagy az elektronikus adat lefoglalása. Hogy a hatóságok mely intézkedést alkalmazzák, ez a büntetőeljárási törvényben nem pontosan tisztázott. Az egyik legfőbb probléma az, hogy az elektronikus adathordozó lefoglalása során a hatóság harmadik fél adatait is kezeli. A lefoglalásra vonatkozó eljárásrendbe több garanciára lenne szükség.

A NAIH az adatok, adathordozók lefoglalásával kapcsolatban összegyűjtötte a szabályozással összefüggő problémákat és javaslatait. Ilyen felvetés például, hogy az elektronikus adat átmásolása legyen a főszabály, hiszen akkor a hatóság hozzáfér az adatokhoz, az érintettnél pedig ott marad az adathordozó. Az adathordozó lefoglalása például lopás esetén indokolt, amikor az adathordozót az eljárás végén nem az elkövetőnek adják át, hanem annak a személynek, akitől ellopta. A másik nem kellően körüljárt terület a harmadik személy adatainak kezelése, az adatok megőrzésének időtartama vagy a törlési kötelezettség. De nagy kérdés ilyenkor az is, hogy hogyan tudja ugyanazt az adatot használni a hatóság és a vádlott a harmadik fél személyiségi jogainak sérülése nélkül. A felvetett problémák segítséget nyújthatnak az új büntetőeljárási törvény kidolgozásához, ahol az egyik kiemelt terület lehet az adatvédelmi követelmények és garanciák beépítése az új jogszabályba.

Az Adatmegőrzési Irányelv érvénytelennek nyilvánítása

Az Európai Unió 2006-ban fogadta el az Adatmegőrzési Irányelvet, amelynek a célja az volt, hogy az elektronikus hírközlési szolgáltatók (például a mobilszolgáltatók) bizonyos hívásforgalmi adatokat (például a hívó és a hívott szám, a hívás ideje) nemzetbiztonsági és bűnüldözési célból megőrizzenek. Az Adatmegőrzési Irányelv rendelkezéseit Magyarország 2008-ban ültettet át az elektronikus hírközlésről szóló törvénybe.

2014-ben az Európai Unió Bírósága kimondta, hogy az adatkezelési irányelv nincs összhangban az Alapjogi Chartával. A Bíróság az adatmegőrzési irányelvet a magánszférához való jog és a személyes adatok védelméhez való jog szempontjából vizsgálta meg a szükségesség és arányosság mentén. Vagyis, hogy szükséges-e az adatmegőrzés és arányosan korlátozza-e az alapvető jogokat. Az Unió bírósága azt találta, hogy szükségesség szempontjából elfogadható az Irányelv, de nem arányos - tekintve, hogy adatmegőrzési korlátlanság jellemzi, nincs engedélyezés, sem kellően objektív időkorlátok, sem kellő adatbiztonság a tárolás tekintetében. Ezek miatt a Bíróság az Adatmegőrzési Irányelvet érvénytelennek nyilvánította.

A NAIH véleménye

Az Európai Unió Bíróságának az ítélete alapján a magyar törvényeket is megvizsgáltuk - mondja Osztopáni. Szükségesség szempontjából a törvény elég tágan fogalmaz: „A hatóságok - nemzetbiztonsági szolgálat, rendőrség, ügyészség, bíróság - feladataik ellátásához tudnak adatot igényelni“. De például a bíróságok jóval többféle feladatot látnak el, így munkaügyi, közigazgatási ügyekben döntenek. Nálunk is hiányoznak még az EU-hoz hasonló szempontok, mint az előzetes engedélyezés, illetve egy régi jogszabály megmaradása miatt az adatkérés lehetősége megkettőzve szerepel. Pozitívum viszont a magyar törvénykezésben, hogy az adatok tárolását csak Magyarországon teszi lehetővé.

A hatóság állásfoglalásait a legfőbb ügyészhez és a nemzeti fejlesztési miniszterhez juttatta el. A közeljövőben elképzelhető, hogy a jogszabály-módosítások előkészítése érdekében egy munkacsoport hoznak létre. Emellett civil szervezetek bírósági eljárásai nyomán a bíróságoknak is lehetőségük van az Alkotmánybírósághoz fordulni az elektronikus hírközlési törvény alkotmányosságát illetően.