Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2017. Augusztus 03. 05:00, csütörtök | Bulvár
Forrás: mti

Rekonstruálták a világ első virágát

Rekonstruálták a világ első virágát

Egy új kutatás során tudósok rekonstruálták a virágok 140 millió éves evolúcióját, és közben elkészítették a világ első virágának modelljét is.

Az eFlower elnevezésű projektben 13 ország 36 tudósa vett részt, tanulmányuk a Nature Communications tudományos lapban jelent meg.

Eredményeik közül az egyik legmeglepőbb, hogy az első virág új modellje nem hasonlít egyetlen korábban készített modellhez sem.

Az új kutatás szerint a virágok őse erősen szimmetrikus és kétivarú volt, vagyis mind női (termőlevél), mind hím (porzószál) ivarlevelekkel, valamint több koncentrikus kört alkotó sziromhármassal rendelkezett.

Ma a virágok mintegy 20 százalékának van hasonlóan három sziromleveles körökből álló pártája, a liliomféléknek két körből, a magnóliaféléknek háromból áll.

Hosszú ideig úgy gondolták, hogy a virágok ősének minden szerve spirális elrendeződést mutatott.

"Meglepett a végső eredmény, ami kérdésessé tesz mindent, amit korábban a virágok evolúciójáról tudtunk és tanítottunk" - idézte Jürg Schönenbergert, a Bécsi Egyetem professzorát, a kutatás egyik koordinátorát a Science Daily tudományos-ismeretterjesztő hírportál.



A projektben soha nem látott nemzetközi együttműködés keretében vetették össze első ízben a virágok szerkezetéről szóló információkat a virágos növények génelemzésen alapuló evolúciós fájának legfrissebb adataival.

A virágos növények legalább 300 ezer faja a legnagyobb változatosságot mutató növénycsoport a földön. A táplálkozásra, gyógyításra és más emberi célokra használt növények szinte mindegyike ide tartozik, noha csak nagyjából 140 millió éve jelentek meg, a dinoszauruszok korának vége felé.

Fajaik száma azóta látványosan megsokasodott, sokáig mégsem tudtuk, pontosan hogy történt ez a diverzifikáció. A virágzó növények eredete és korai evolúciója a biológia egyik legnagyobb rejtélye maradt, az eFlower projekt elsőként keresett erre egyszerű, valószínű forgatókönyvet, ami megmagyarázza a család sokszínűségének kialakulását és megmutatja, milyen lehetett minden virág őse.

Címkék: világ, virág

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 11. 08:19, csütörtök | Bulvár

BRFK: filmforgatás miatt hallatszott lövöldözés Budapesten

Filmforgatás miatt hallatszott lövöldözés csütörtökre virradó éjjel Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján.

2024. Április 10. 07:32, szerda | Bulvár

Jövő vasárnapig lehet jelentkezni a Nemzeti Kibervédelmi Intézet hackerversenyére

Április 21-én éjfélig lehet jelentkezni a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének hackerversenyére.

2024. Április 09. 07:40, kedd | Bulvár

Parancsnoki elismerésben részesültek a szombati, bosznia-hercegovinai mentésben résztvevő magyar katonák

Elismerő parancsnoki érmeket adott át Sticz László vezérőrnagy, az EUFOR Althea parancsnoka a szombati életmentő akcióban résztvevő katonáknak és a civil repülésirányítónak a Szarajevó melletti Butmir táborban

2024. Április 05. 09:32, péntek | Bulvár

Szlovákiában betiltják a mobiltelefonok használatát az általános iskolák alsó tagozatán

A szlovákiai általános iskolák alsó tagozatának első három évfolyamában teljesen, a felsőbb évfolyamokban pedig néhány kivétellel betiltják a mobiltelefonok használatát a tanulók számára