Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2018. Szeptember 18. 12:40, kedd | Helyi

Piac-tér és Öko-játszóház

Piac-tér és Öko-játszóház

Különleges öko piacot rendeztek be a hétvégén az Ordass közben.

De a gyerekekről sem feledkeztek meg, hiszen őket újrahasznosított papír játékok várták az Evangélikus Templom mögött. A program célja a környezetvédelem, valamint az, hogy az emberek megismerkedjenek a helyi és környékbeli termelőkkel.

Szinte zsúfolásig megtelt az Ordass köz a hétvégén. Sokakat érdekelt az ott létrehozott öko piac és játszóház. Az egyik szervező, Pataki Edina arról beszélt, honnan jött a különleges kezdeményezés ötlete.

PATAKI EDINA, szervező: ,,Civil szervezet keretein belül rendeztük meg ezt a közösségi piacot. Az ötlet onnan jött, hogy a baráti beszélgetések során sokat tanakodtunk arról, hogy szeretnénk egy picit máshogy élni, egy kicsit jobbá tenni a környezetünket és az első lépcsőfoknak ezt a közösségi piacot terveztük meg.”

A program alappillére tehát a környezettudatosság. A közösségi piacon arra is figyeltek, hogy minél kevesebb szemetet halmozzanak fel – mondta a másik szervező, Csoknyayné Szűcs Nikoletta.

CSOKNYAYNÉ SZŰCS NIKOLETTA, szervező: ,,Textil szatyrokat készítünk, különböző zsákokat is lehet kapni, a termelőket is kértük, hogy amennyiben lehet papírtasakokat hozzanak a nejlonzacskók helyett.”

A piacon a helyi és környékbeli termelők portékáival ismerkedhettek meg az érdeklődők. Ráti Krisztina például Tápiószentmártonból érkezett. Ő az újrahasznosított farmer termékeit hozta el Ceglédre.

RÁTI KRISZTINA, Kriszta Design: ,,Az emberek most már felérik ésszel azt, hogy vannak olyan alapanyagok, amiknek igazából másodlagos életutat is tudnak adni és mivel pont a farmer egy olyan textil alapanyag, amivel nem tudunk nagyon mit kezdeni, tehát inkább célszerűbb a mintája, a különlegessége végett egy másodlagos életet adni neki.”

Bár a farmer anyaggal nem egyszerű dolgozni, mégis megéri, hiszen változatos szín és formavilágot lehet belőle kihozni – mondta Krisztina. Ez pedig már az öko játszóház, ahol a gyerekek újrahasznosított papírjátékokat próbálhattak ki. Az egyik kisfiú Császi Balázs stábunknak elmondta: nagyon tetszik neki a játszótér.

CSÁSZI BALÁZS: ,,Ez szerintem egy nagyon jó és energia fejlesztő játszótér és nekem a csocsó tetszik benne a legjobban, mert szerintem ez egy nagyon szuper játék és szeretek vele játszani.”

A program szervezői egyébként arról is beszéltek, hogy szeretnének folytatást, hiszen az első alkalomra rengetegen kilátogattak, úgy látszik van erre igény.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 05. 13:36, péntek | Helyi

Várják a javaslatokat!

2024. Március 26. 13:34, kedd | Helyi

Bach Mindenkinek Hangverseny – Cegléd, 2024

2024. Március 22. 17:33, péntek | Helyi

Felhívás Cegléd Város Pedagógiai Díj adományozására

2024. Március 22. 15:52, péntek | Helyi

Elérhető a Cegléd applikáció