Hírek
2015. Április 13. 13:55, hétfő | Helyi önkormányzati
Cegléd új fényben
Új világítást kap a város
100 millió forintos önrésszel, közel 600 millió forintos Európai Uniós támogatással új, energiatakarékos lámpákra cserélik a város szinte teljes közvilágítását. Az erről szóló szerződést április 10-én írta alá a kivitelező cég képviselőivel a polgármester.
A közvilágítás megújulása kapcsán egy 700 millió forintos projekt indulása kezdődött meg az aláíráskor – hangsúlyozta Takáts László a sajtó megjelent képviselői előtt. A polgármester a beruházásról elmondta: egy korszerű, LED-es világítás következhet be a városban, azaz a jelenleg meglevő, hagyományos lámpatesteknek a cseréje történik majd meg a projekt keretében. „Nagyjából 600 millió forintnyi támogatást nyert kétütemű pályázatban Cegléd Város Önkormányzata, melyhez a város 100 millió forintnyi önerőt fog biztosítani. 4000 lámpatestnek a cseréjét tartalmazza ez a program és a vállalkozási szerződés szerint 120 napon belül a városban korszerűbb, fényesebb világítás lesz.” – mondta Takáts László.
A fényerő mellett más érvek is a világítás korszerűsítése mellett szólnak – hangzott el a tájékoztatón. Hiszen az új lámpatestek jóval energiahatékonyabb lesznek, aminek köszönhetően a városnak ezután a költségvetésében körülbelül 40%-al kevesebb összeget kell fizetnie a közvilágítás számlájának kiegyenlítésére. Sájér Gábor, a kivitelező Elios Innovatív Kft. cég vezérigazgatója az aláíráskor úgy fogalmazott: ez egy nagyon előremutató beruházás és a LED-es közvilágítás jelen pillanatban az Európai Bizottság által egy olyan támogatott, megtakarítási forma az önkormányzatok számára, amivel a véleményük szerint minden önkormányzatnak élnie kell. A beruházás - számos megvalósult LED-es tapasztalat szerint több dolgot fog okozni a nagyobb fényerőnél. „A mérések és statisztikák szerint a közterületeken elkövetett bűncselekmények száma a LED-es korszerűsítéssel érintett városokban vagy városrészekben jelentősen csökkent. Továbbá a gyalogátkelőhelyeken történő és a kerékpáros balesetek száma is jelentős csökkenést mutatnak.” – árulta el Sájér Gábor.
Földi László országgyűlési képviselő a helyszínen elmondta: nagyon örül annak, hogy végre kezdetét veheti a közvilágítás korszerűsítését megcélzó beruházás. „Körülbelül négy hónap múlva Cegléd nagy részének közvilágítása megújul és sokkal biztonságosabb, életképesebb lesz a város ettől a LED-es rendszertől. A hódmezővásárhelyiek – akiknél elsők között került bevezetésre a LED-es rendszer – valós tényként mintegy 35%-os megtakarítást értek el a közvilágítás finanszírozásában. Ha Ceglédet vesszük, ahol 70-80 millió forint a közvilágítás éves díja, akkor évente 20-25 millió forint megtakarítást eredményezhet és ennek a pénznek lesz a jövőben helye.” – fogalmazott a képviselő.
Szokolai Attila
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 06. 14:00, péntek | Belföld
Választás 2026 - Megérkeznek az első értesítők a postaládákba
Pénteken érkeznek az első értesítők a postaládákba az április 12-ei országgyűlési választásról.
2026. Február 06. 13:00, péntek | Bulvár
Idén június 27-én lesz a MOL Balaton-Átevezés
Idén június 27-én rendezik meg, immár kilencedik alkalommal az ország egyik legnagyobb szabadidős vízisporteseményét, a MOL Balaton-Átevezést, amelynek központja ezúttal is a Zamárdi Szabadstrandon lesz.
2026. Február 06. 12:00, péntek | Életmód
Péntektől érkezik a februári dupla és a 14. havi nyugdíj első negyede
Korábban, már péntektől kezdik kézbesíteni a februári dupla nyugdíj és a 14. havi első negyedét - tudatta a Magyar Posta az MTI-vel közleményben csütörtökön.
