Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2016. Szeptember 29. 08:00, csütörtök | Helyi

Megújulhat végre a Sportcsarnok

Megújulhat végre a Sportcsarnok

Soron következő ülését tartotta a ceglédi Képviselő-testület szeptember 22-én.

Elfogadták a város gazdasági társaságainak első félévi beszámolóját, módosították a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló rendeletet és döntöttek a Gál József Sportcsarnok felújításáról is a legutóbbi testületi ülésen. Támogatják a Református Nagytemplom állagmegóvását, emlékpadot állítanak a ceglédi ’56-os ifjúságnak és elektromos töltő állomásokra is pályázik a város.

A testületi ülés kezdetén Cegléd Város Önkormányzata emlékplakettekkel kedveskedett riói olimpikonjainknak, így Czigány Dóra válogatott vízilabdázónak, Ungvári Miklós cselgáncsozónak, valamint Lőrincz Viktor és Lőrincz Tamás birkózóknak. (Az átadáson – a többiek egyéb elfoglaltsága miatt – a legutóbbi sportoló vett részt.)

Az önkormányzat tulajdonában levő gazdasági társaságok beszámolójával vette kezdetét az ülés. A grémium elfogadta azokat, melyekből kitűnik: a társaságok bizakodva tekinthetnek a második félév gazdálkodása elé. Ugyancsak elfogadták a képviselők az önkormányzat első félévi költségvetési gazdálkodásáról és pénzügyi helyzetéről szóló beszámolót. A második negyedévi tartozásállomány összesített záró értéke nulla forint, továbbá az önkormányzatnak – június 30-ai állapot szerint – nincsen kifizetetlen számlája vagy rendezetlen adóssága.

Elfogadták a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló rendelet módosítását. A döntést azzal indokolták, hogy az elmúlt időszakban több lakossági jelzés érkezett mind az önkormányzathoz, mind pedig a közszolgáltatóhoz arról, hogy bizonyos szelektív gyűjtőszigetek elszemetesedtek, kommunális hulladéklerakóvá váltak, egészségügyi szempontból is vitatható a fenntarthatóságuk. Ennek eredményeként az önkormányzat részéről biztosított 43 gyűjtősziget közül 9 helyszínen nagy mennyiségű, újrahasznosításra nem alkalmas vegyes hulladék jelent meg. A szelektív konténerek ürítése az „ÖKOVÍZ” Nonprofit Kft. feladata, a frekventált helyeken lévő szelektív szigetek ürítésére hetente három alkalommal is sor kerül.

Azonban a szigeteket sokan nem rendeltetésszerűen használják, illegálisan kommunális hulladékot, lomot helyeznek a konténerekbe és mellé, tönkretéve ezzel a szelektíven gyűjtők munkáját, megkeserítve a sziget környezetében élők közérzetét. Összefüggés mutatkozik azzal a ténnyel, hogy a hulladékgazdálkodási közszolgáltatóval sok ingatlan használója és több közület nem áll szerződéses jogviszonyban, mert ezen közületek és háztartások lakói nem kötöttek szerződést, így nincs hulladékgyűjtő edényzetük, nem fizetnek közszolgáltatási díjat, hulladékot viszont termelnek, amit felhalmoznak, és bizonyos idő elteltével széthordanak a gyűjtőszigetek köré, vagy a természetben szabadulnak meg tőle.

  • Az önkormányzat a hulladék elhelyezésére jelenleg a következő, ingyenes lehetőséget biztosítja:

- a megnyílt hulladékudvarban az előírtak szerint elhelyezhetők a nagyobb méretű lom, gumiabroncs, világítótestek (fénycső és izzó), üres festékes dobozok vegyszeres dobozok, fáradt olajak és zsírok és elektronikai hulladék;
- a zöldhulladék évi hat alkalommal kerül elszállításra - házhoz menő jelleggel;
- évi két alkalommal szervezünk lomtalanítást, ugyancsak házhoz menő jelleggel;
- hulladéklerakóba kommunális szemét is kiszállítható az Ör. szerinti feltételek estén térítésmentesen is;
- házhoz menő szelektív gyűjtés keretében havi egyszeri alkalommal a hasznosítás szempontjából elkülönítetten kezelt hulladék is begyűjtésre kerül a családi házas övezetből;
- közterületen szigetszerűen elhelyezett hulladékgyűjtőkben el lehet helyezni a hasznosítható, elkülönített hulladékot, megcélozva elsősorban a tömbházas lakóházak háztartásait;
- a szelektíven összegyűjtött nagyobb mennyiségű csomagolási hulladék elszállíttatására is lehetősége van az üzleteknek, közületeknek.

A szelektív gyűjtőszigetek nem rendeltetésszerű használatából adódóan a felhalmozott kommunális- és lom hulladék eltakarítása plusz járatok üzemeltetését igényli, ezzel együtt az ilyen hulladék lerakása és ártalmatlanítása jelentős többletköltséget eredményez a Közszolgáltató számára, éves szinten megközelítőleg 13-14 millió forintot – melyek közvetve a város költségvetését terhelik. A szelektív szigeteken elhelyezett hulladék válogatását a Hírös Kft. végzi 25 Ft/kg díjon. A válogatás végén képződött maradék a hulladék lerakón kerül elhelyezésre 6 Ft/kg díjon! Ha a szigetekre hordott kommunális hulladékok a megfelelő kommunális edényzetekbe kerülnének, úgy az ártalmatlanítás költsége 13,2 Ft/kg lenne. Jól látható a majd 3szoros költség.

A halmozódó kiadások és kintlévőségek, tehát a veszteség csökkentése, de mindenekelőtt a közegészségügyi szempontból veszélyt jelentő, esztétikailag pedig lesújtó körülmények rövid úton való megszűntetése miatt tárgyalta a testület a fenti kérdést. A módosítás értelmében felszámolják azokat a közterületi szelektív gyűjtőszigeteket, melyeket nem rendeltetésszerűen használnak. (Ezek a következők: Bajcsy Zsilinszky tér, Batthyány u.7., Kossuth Ferenc u.33., Köztársaság u.6., Köztársaság és Dugovics u. sarok, Szállás u. 1., Szelei út – Fűtőház u. sarok, Szent Imre h.u.13 és Szent Imre h.u.19.)

Az önkormányzat elrendelte a hulladékgazdálkodási rendeletben foglalt előírások betartásának kiemelten ellenőrzését, valamint felkéri a ceglédi társasházak közösségét, találjanak megoldást a kommunális hulladékgyűjtő edényeik elzárására, az illetéktelen hozzáférés megakadályozása érdekében. A döntést az ellenzék nem támogatta, az ülésen ugyanakkor elhangzott: a hosszú távú cél a házhoz menő szelektív hulladék elszállításának erősítése – ez jelenleg havonta egyszer történik.

Mintegy 500.000. forint értékben biztosít pénzügyi támogatást az önkormányzat a Ceglédi Református Nagytemplomnak, az épület lépcsőjének állagmegóvási munkálataihoz.

A testület az idei költségvetésében tervezett 2.600.000. forint összegen felül további 3.700.000. forint fedezetet biztosít az önkormányzat tulajdonában lévő Kölcsey tér 11. szám alatti, IV. és a XII. számú felnőtt háziorvosi körzet orvosi rendelőjét érintő, szakmai minimumfeltételeket szolgáló beruházáshoz. Ennek keretében nyílászárókat cserélnek, burkolatot javítanak, újra festenek, rendbe teszik az elektromos hálózatot és mozgássérült wc-t is kialakítanak majd.

Jóváhagyta az önkormányzat annak a pályázatnak a benyújtását, melynek értelmében a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium Rákóczi úti főbejárata előtt emlékpad épülhet. A köztéri alkotás a ceglédi ’56-os ifjúságnak állít emléket.

Elektromos töltőállomások létesítésére is pályázik a város. A cél a közlekedésből származó üvegházhatású gázok emissziójának csökkentése és az ország környezetkímélő gépkocsikkal történő átjárhatóságának megteremtése, valamint az, hogy a töltőpontok a felhasználók mindennapi életteréhez a lehető legközelebb kerüljenek, mivel a környezetkímélő gépkocsik – a nemzetközi tapasztalatokból kiindulva – jellemzően városi használatban terjedtek el. A fenti cél eléréséhez a pályázat keretében 3 db töltőberendezés kialakítását kívánja a város megvalósítani. A Képviselő-testület támogatta a pályázat benyújtását, melynek teljes költségvetése közel 9 millió, ebből a szükséges önrész pedig 1,3 millió forint.

Döntés született a Gál József Sportcsarnok felújításáról is. A látvány-csapatsport támogatás keretében igénybe vehető társasági adókedvezmény (TAO támogatás) vissza nem térő lehetőséget kínál arra, hogy a nyolcvanas években épült, mára jelentősen leromlott állapotú és gazdaságosan nem üzemeltethető Gál József Sportcsarnok a kor követelményeinek megfelelően megújuljon. A Hivatal és a Ceglédi Városfejlesztési Kft. munkatársai a sportcsarnokban működő sportegyesületekkel (kézilabda, kosárlabda), Sportcsarnok Kft-vel és az illetékes Sportszövetségek képviselőivel többkörös egyeztetést folytattak le, mely alapján kijelenthető, hogy a TAO keretén belül nincs akadálya a csarnok felújításának, amennyiben a Ceglédi Kék Cápák Sport Egyesület valamint a Ceglédi Kosárlabda Egyesület az illetékes Sportszövetségek felé benyújtja sportfejlesztési programját. Az Egyesületek sportfejlesztési programjaikat kidolgozták és az illetékes sportszövetségek felé benyújtották elfogadás céljából, melynek egyik feltétele a megvalósíthatóságot alátámasztó tervdokumentáció kidolgozása, engedélyeztetése. A bírálati engedélyes tervek elkészültek, beadásra kerültek engedélyezésre.

Az egyesületeknek a végső sikeres pályázat elbíráláshoz igazolniuk kell az elkészült tervek megvalósításához szükséges források 30%-os önrész meglétét, melyet a korábbi megállapodások szerint a tulajdonos önkormányzat biztosít. A TAO törvény által nyújtott támogatás a megvalósítási költségek 70 %-át finanszírozza. A tervezői költségbecslés alapján a fejlesztés TAO támogatás keretében elszámolható összege bruttó 2.722.076.250., ennek 30%-os önrésze pedig bruttó 816.622.875. forint, amelyből a Képviselő-testület már 21.240.750. forintra vállalt kötelezettséget és ezen összeg kifizetése már megtörtént. Az önrész fennmaradó összegét az egyesületek részére fele-fele arányban kell átutalni. Az önrész átutalásának ütemezése szakaszosan, a beruházás mindenkori előrehaladtával, a műszaki teljesülésnek megfelelően történhet. Mindehhez együttműködési megállapodás megkötése szükséges az önkormányzat és az egyesületek között. Ez a megállapodás hivatott keretet biztosítani a tulajdonos önkormányzat felelős vagyongazdálkodását és a kölcsönös előnyöket egyaránt biztosító hatáskör és felelősség megosztásnak, valamint a pénzügyi teljesítés ütemezésének.

A tervek szerint egyébként a sportkomplexumban a TAO támogatások keretében elszámolható funkciókon kívül helyet kapna: egy bowling- valamint tekepálya és kiszolgáló helyiségei, továbbá birkózóterem és annak kiszolgáló helyiségei. Az ülésen az ellenzék részéről elhangzott: felelőtlennek tartják a döntést, hiszen a következő évek stabil költségvetését kockáztatja ezzel az önkormányzat. Kormánypárti képviselők a döntést azzal indokolták: ez egy vissza nem térő lehetőség a sportcsarnok felújítása szempontjából, amiből – ha a további kellő támogatottság hiányában úgy alakul – bármikor visszaléphet az önkormányzat.

Zárt ülésen döntöttek a Pest Megyei Önkormányzat által alapított kitüntetésekre tett javaslatokról. A testületi ülés döntései és előterjesztései bővebben a www.cegled.hu weboldalon érhetők el.

Szokolai Attila

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 05. 13:36, péntek | Helyi

Várják a javaslatokat!

2024. Március 26. 13:34, kedd | Helyi

Bach Mindenkinek Hangverseny – Cegléd, 2024

2024. Március 22. 17:33, péntek | Helyi

Felhívás Cegléd Város Pedagógiai Díj adományozására

2024. Március 22. 15:52, péntek | Helyi

Elérhető a Cegléd applikáció