Városlista
2017. november 23, csütörtök - Kelemen

Hírek

2017. November 13. 09:06, hétfő | Helyi
Forrás: ctv.hu

Márton napi felvonulás

Márton napi felvonulás

Gyerekek énekétől volt hangos a piac és környéke.

A Táncsics Mihály Általános Iskola diákjai Szent Márton ünnepéhez kapcsolódóan vonultak az iskolától a Kossuth térig. A tanulók és pedagógusok libákhoz kapcsolódó dalokat énekeltek. A kicsik felelevenítették Szent Márton életét, aki jóságával, egyszerű életével mutatott példát az embereknek.

A Táncsics iskolában több éves hagyomány a Márton nap megünneplése, a délelőttös és a napközis pedagógusok együtt készülnek a gyerekekkel az ünnepre. Délutánonként elkészülnek azok a figurák, amelyeket a gyerekek magukkal is visznek a délelőtti felvonulása. És persze mindeközben ismerkednek a Márton napi hagyományokkal.

KISNÉ DEMÉNY ERZSÉBET igazgatóhelyettes: „A gyerekek nagyon szeretik ezt a rendezvényt, nagy élvezettel vesznek benne részt és külön örülnek neki, hogy több embert jó kedvre hangolnak és felrázzák ezzel a várost a szokásos ősz végi hangulatból és örülünk neki, hogy ez most már hagyomány.”

Holnap lesz Szent Márton ünnepe. Szent Márton 316-317 körül pogány római családban született a pannoniai Savariában, a mai Szombathelyen. 15 éves korában a római hadseregbe sorozták. Katonaéveiben vitézsége mellett kitűnt jólelkűségével, felebaráti szeretetével, a betegek és a szegények iránti részvétével, egyszerű életmódjával. Márton például egy hideg téli estén odadta meleg köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta, megkeresztelkedett. Márton Jótetteit látva püspökké akarták választani, ám ő elrejtőzött egy libaólban, nehogy megtalálják. A libák viszont olyan hangosan gágogtak, hogy végül nem menekülhetett a püspöki tisztségtől – így tartja a legenda. Ezért kap központi szerepet a liba Márton napkor.

KISNÉ DEMÉNY ERZSÉBET igazgatóhelyettes: „Ezzel kapcsoljuk össze ezt a dolgot, a gyerekek készülnek rá, libákat készítenek mindenféle formában és libás dalokat énekelnek, és igazán nagy élvezettel vesznek részt ebben a programban.”

A gyerekek tehát az iskolától indultak, átvonultak a piacon És végül a Kossuth térre érkeztek a Márton napi felvonulás zárásaként.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2017. November 22. 20:38, szerda | Helyi

Különdíjat kapott Cegléd

Különdíjat kapott Cegléd a Virágos Magyarország Környezetszépítő Versenyen.

2017. November 22. 18:29, szerda | Helyi

Labdarúgó utánpótlás eredmények

Az elmúlt hétvégén a Ceglédi VSE labdarúgó szakosztály négy korosztálya lépett pályára bajnoki mérkőzéseken.

2017. November 21. 20:29, kedd | Helyi

Adomány a Toldy Ferenc Kórháznak

Orvosi műszereket és televíziót adományozott a Toldy Ferenc kórháznak a Mosolyért Közhasznú Egyesület.

2017. November 20. 00:00, hétfő | Helyi

Varázslat énekhangokra

Idén három fiatal tehetség lépett fel a Varázslat Énekhangokra elnevezésű rendezvényen.