Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2014. Március 28. 09:40, péntek | Helyi

Lerakták a ceglédi judo központ alapkövét

Lerakták a ceglédi judo központ alapkövét

Lerakták a közép-magyarországi judo központ alakövét, a Malomtó szélen építendő sportlétesítmény a tervek szerint még idén elkészül.

Lerakták a közép-magyarországi judo központ alakövét, a Malomtó szélen építendő sportlétesítmény a tervek szerint még idén elkészül. A 2000 négyzetméteres csarnokban a város és a régió cselgáncsosai edzenek majd, illetve versenyek, edzőtáborok megtartására is alkalmas lesz.

A judo központba 4 küzdőteret terveztek, és versenyeken akár 1000-1200 fő is befér majd. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke elmondta: eddig a cselgáncsos gyerekek a régióból Budapestre jártak edzeni, a csarnok átadása után pedig ide fognak, még Szolnokról, Kecskemétről is – gyakorlatilag egy hatod Magyarországnyi területről. Itt egyébként judós régiókról van szó, és nem az EU-s besorolás szerinti Közép-Magyarországi Régióról. A létesítményhez sportszállót nem terveztek, több napos versenyeken, edzőtáborokon a sportolók hálózsákban, a tatamin alhatnak. Küzdés nélkül nincs judo – foglalta össze Tóth László.


A mintegy 400 millió forintos beruházást a kormány állja. A Magyar Judo Szövetség 2020-ig mintegy 11 milliárd forintos fejlesztési támogatásban részesül, hiszen bekerült a 16 kiemelt sportág közé. Az alapkő ünnepélyes lerakásán Simicskó István sportállamtitkár is részt vett, aki ismertette, a kiemelt sportágak a következő 7 évben 135 milliárd forintból valósíthatják meg fejlesztési elképzeléseiket. Ez az összeg biztos alapot jelent, a 16 kiemelt sportág komoly fejlődésen mehet keresztül a következő években – mondta az államtitkár, hozzátéve: a sport támogatására nem csak azért van szükség, hogy szellemileg és fizikailag egészséges emberek nőjenek fel, hanem azért is, mert a sportolókat egész életükön végigkíséri a fair play, a tisztességes küzdelem szelleme.

Habár a judo központnak elsősorban a versenysportot kell szolgálnia, a város közoktatását is segítenie kell például azzal, hogy helyet biztosít a mindennapos testnevelésóráknak – mondta Földi László polgármester és országgyűlési képviselő az ünnepségen. Földi László emlékeztetett, a múlt héten avatták fel a Ceglédi Városi Uszodát, ennek a fejlesztésnek csak pozitív visszhangja volt. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a judo központra is mindenki jó szívvel, lehetőségként gondol majd, a gyerekek szívesen járnak majd ide sportolni, a szülők pedig szívesen hozzák őket.

fotó: Kisfaludi István

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.