Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2014. December 17. 18:45, szerda | Belföld
Forrás: MTI

Lengyel alkotás kapta idén az Európai Parlament Lux-díját

Lengyel alkotás kapta idén az Európai Parlament Lux-díját

A lengyel Pawel Pawlikowski Ida című filmjének ítélték oda idén az Európai Parlament (EP) a Lux-díjat - közölte szerdán az EP sajtószolgálata.

A díjjal az Európai Parlament olyan alkotásokra igyekszik felhívni a figyelmet, amelyek az európai értékekhez illeszkedő témákat dolgoznak fel, és különösen foglalkoztatják a közvéleményt.
A lengyel-dán koprodukcióban készült film egy árvaházban felnövő lengyel apácanövendékről szól, aki nem sokkal a zárdába való belépéséről meghozandó végső döntés előtt tudja meg azt, hogy zsidó származású.
"Az Idának egész Európában sikerült megérintenie a nézőket. Ez is mutatja, hogy a mozinak továbbra is van szerepe a társadalmunkban" - fogalmazott a díj átvételekor a rendező.
A Lux-díjra jelölt három döntős filmet az Európai Unió összes hivatalos nyelvén feliratozták, és minden tagállamban bemutatták. Idén az Ida az Osztályellenség című szlovén és a Lánybanda című francia filmet utasította maga mögé a döntőben.
A Lux-díjra jelölt legjobb 10 film között még Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje is szerepelt, de a legjobb háromba a magyar filmet már nem választották be. A végső győztest az EP-képviselők szavazatai alapján választották ki, kedd éjfélig adhatták le voksaikat a politikusok.
"Az európai mozikban elmesélt történetek révén jobban megérthetjük egymást és megerősíthetjük az összetartozás-érzést, túlléphetünk a határainkon" - gratulált a győztesnek Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke.
Pawel Pawlowski filmje a hét végén elnyerte a legjobb filmnek járó Európai Filmdíjat és a legjobb európai filmnek járó közönségdíjat is. Az Európai Filmakadémia a rendezőnek ítélte oda a legjobb rendezőnek járó díjat is.
Pawlikowski és Rebecca Lenkiewicz kapta a legjobb forgatókönyvírói elismerést, és a legjobb operatőr címet is az Ida operatőreinek, Lukasz Zalnak és Ryszard Lenczewskinek ítélte oda az Európai Filmakadémia (EFA).
Bocskor Andrea, az EP kulturális bizottságának fideszes alelnöke a díj odaítélése kapcsán közleményben tudatta: fontosnak tartja, hogy a nyugat-európai filmek mellett kelet-közép-európai filmek is bekerüljenek a kulturális élet élvonalába.
"A film sikere bizonyítja, hogy a nézők továbbra is nagyra becsülik a sallangmentes, értékalapú filmeket. A mozinak tehát van még értelme" – mutatott rá a díjátadót követően a kárpátaljai EP-képviselő.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során