A mérkőzés játékvezetője az az Ócsai Attila (alias, Brazil) volt, aki 70 éves koráig aktív játékvezetőként szolgálta kedvenc sportágát. Borsos István a CKKSE elnöke szerinta mai gálameccs a múlt megbecsülése, amely záloga a szebb jövőnek. A közös sportélmények, az emlékek felidézése, az együtt elfogyasztott vacsora szolgálhatja a mai csapat kötődését gyökereihez, szurkolóihoz, tehát alapja egy bővebb aktív közösség létrehozásában. A mérkőzésről csak egy mondatban, a sárgamezes „öregek” kihasználva a múltjukkal és jelenlegi formájukkal megszerzett tiszteletet egy góllal verték meg a kékmezes fiatalokat.

Pásztor József: A történetet ott kezdem, amikor a BEM SE pályán, betonon edzettünk és játszottunk bajnoki mérkőzéseket. Mindez ’83 előtt volt, hiszen ebben az évben adták át a sportcsarnokot. Ekkor Imregi Feri bácsi volt az edzőnk. A szabadtéri pályán szó szerint kaptunk hideget, meleget, így a csarnok átadása számunkra a megváltás volt.

Abban az időben tulajdonképpen a kézilabdáért nem kaptunk semmit, illetve már a szabadtéri pályafutásunk vége felé egyszer egyszer-egyszer némi pénzjutalmat helyeztek kilátásba, amely szerencsés esetben arra volt elég, hogy csapattársainkat egy körre meghívjuk a Citromba. A csapatot a kézilabda szeretete tartotta össze, de a hiedelmekkel ellentétben akkor is voltak úgynevezett klikkek, amelyek tagjaival csak a mérkőzésen, edzéseken találkoztunk. Azért jellemzően a Citrom – leánykori nevén Aranysas Vendéglő a mérkőzés után megtelt kézilabdázókkal, barátnőkkel, feleségekkel, gyerekekkel, nem ritkán 30-40-en gyűltünk össze. Ilyenkor két-három órát is eltöltöttünk együtt. Az is természetes volt, hogy egymás életének jelentős eseményeire (névnap, születésnap, házasságkötés) hivatalos volt minden csapattag.

Egy éve újra növekszik a népszerűsége a kézilabdának Cegléden. Azt mindannyian tudjuk, hogy ehhez alapvetően sikeres csapat szükséges, amely otthon is győzelmeket arat, így lehet kellőképpen ünnepelni. Ma újra ilyen csapatunk van és tanúi lehetünk annak is, hogy az NBI-be feljutni szándékozó Gyöngyöst is komoly erőfeszítésekre kényszerítettük. A ceglédi kézilabda egyik fontos állomása, amikor a Közgépből Agrokontakt lett köszönhetően Ócsai Sándornak, aki felkarolta a kézilabdát és ne feledkezzünk el Veres Attiláról, aki szívét-lelkét adta ezért a sportért. Ők ketten összefogva NBI-es csapatot csináltak Cegléden, mely egy év után már megerősödve évekig stabil tagja lett az I. osztálynak. Ebből a csapatból a legismertebb ceglédi nevek: Etédi Zoltán „Körvics” tanár úr, Tóth Béla, Túróczi Zoli, Bogesz, Tulik Istvánt.

Sajnos – sérülés miatt - aktív játékosként már nem lehettem tagja az NBI-es csapatnak. Jó szívvel emlékszem minden edzőmre, ezek közül is Forgács Ferencre, Imregi Ferencre és Irházi Sándorra. Ez utóbbi memóriája félelmetes volt minden egyes tanítványának nemcsak az életrajzi adatait tudta, hanem azt is, hogy szülei hol dolgoznak. Elkötelezettje volt a sportnak és a gyermeknevelésnek.

Imregi Ferenc legendás erőnléti edzéseket tartott, a munkáját ma már nagyra becsüljük, de akkor a változatos magyar nyelv populáris verzióit is felhasználták a minősítéshez.

A jövőt illetően komoly probléma az anyagiak hiánya. Elsősorban arra gondolok, hogy egy 40 ezres városban egy csarnok van, amely többek között egy NBI-es kézilabdacsapatot szolgál. Itt zajlik a szalagavatótól a zenei koncertekig minden. Nem a sokszínűséggel van a baj, hanem azzal, hogy az utánpótlás számára heti két edzéslehetőség van. Pedig elvárjuk, hogy a ceglédi csapat főleg ceglédiekből álljon és velük legyen eredményes.

Van egy 15 éves fiam, aki érthető módon megfertőződött a kézilabdával. Ez akkor is nagy öröm, ha nem lesz NBI-es játékos, csak a sportot kedvelő egészséges ember.


Dávid Sándor szervező: A mai napon a régebbi és új játékosok közötti jó kapcsolat megtartását szolgálja ez az összejövetel, amely a gálameccsből és az azt követő vacsorából áll. Nagyon nehéz volt megszervezni ezt az estét, hiszen mindenki rohan, sok a lemondhatatlan program, de remélem sikerült a szurkolók számára is egy emlékezetes estét létrehozni.

Annak idején legfiatalabb ceglédi játékosként mutatkoztam be az NBI/B-s csapatba, olyan társak között, mint például Tulik Pista, Nagy Karcsi és Tóth Béla. Senkivel nem cserélnék, mert olyan sokat kaptam a sporttól. 22 évet kézilabdáztam, és amikor azt mondták 32 évesen, hogy öreg vagyok az NBI-hez, rosszul esett, mert talán még egy-két évig helyt állhattam volna. Az, hogy tőlem könnyen megvált az akkor vezetőség, tüskét nem hagyott bennem, remélem, hogy a mai esemény megrendezése igazolja, hogy számomra legfontosabb a ceglédi kézilabda. Ma már kapcsolatom a kézilabdával csak a gyermekeimen keresztül van, hiszen ők itt sportolnak. Lelkes szülő és szurkoló vagyok. Egy kicsit ódzkodva, de be kell vallanom, hogy hiányérzetem van. Gyermekeim edzése, vagy egy-egy bajnoki meccs után arról beszélek a feleségemmel, hogy a 22 év aktív kézilabdázás után itt még helyem és szerepem lenne – ő is így gondolja…

Cseh István egykori kézilabdás, örökös sportrajongó: Kötődésem a ceglédi kézilabdához régi keletű. Sokan még emlékeznek a gimivel szembeni kézilabdapályára, ahol a pályafutásom kezdődött. Ott Irházi Sanyi bácsi kezei alatt tanultam meg a sportág alapjait, majd belátva, hogy az NBII-es csapatban már nincs helyem, több ceglédi társammal együtt egy közeli városban folytattuk pályafutásunkat. 1983-tól minden meccsen itt vagyok és nagyon jó érzés volt látni a régi kedvenceket és a mai barátokat.

Ungureán László: A mai nap a pályán és pályán kívül egy jó buli volt, egy randi, ahol kiderült, hogy a fiatalok tisztelettel néznek fel az idősebbekre, akikről megállapíthatjuk, hogy kifejezetten jó teljesítményt nyújtottak.

Bognár Csaba Bogesz: Nagyon nagy örömmel jöttem a meghívásra, hiszen családos üzletemberként a sok munka mellett nem nagyon jut idő a volt csapattársaimmal való találkozásra. Mondhatom már elvonási tüneteim voltak, ami a kézilabdát illeti. A sportolást nem hagytam abba, de a szeretett sportágamtól távol a testépítésnél kötöttem ki. Aligha nem látszik is rajtam. A kezdetekről annyit, hogy még mezgázos, azaz középiskolás voltam, amikor az Újpesthez igazoltam. Sajnos, pályafutásommal közel sem vagyok elégedett annak ellenére, hogy két csapatban is – Cegléd és Újpesti Dózsa – NBI-es játékos voltam. Ennek oka: négyszer műtötték a térdízületemet és így az ifi válogatott szintnél „megrekedtem”. Ne tűnjék szerénytelenségnek, de ennél többre is képes lettem volna, ha a sérülések nem akadályoznak. A mai Közgép-CKKSE találkozóról röviden annyit: nagyon jól éreztem magam és meglepetésemre korábbi csapattársaim az elmúlt évek ellenére profi módon játszottak.

Tündik Zoltán: Nagyon büszke vagyok arra, hogy egész életemben ceglédi játékos voltam. Sztárjátékosnak ugyan nem számítottam, de ha kerestek is más csapatok nekem Cegléd volt a biztos pont – maradtam. Ez a mai találkozó fontos a számomra, hiszen maximum egyszer, kétszer jövünk össze egy évben és azért is, mert a kézilabdához már semmi nem köt. Amikor egyszer-egyszer kijövök megnézni Kökény Pistáékat örömmel látom, hogy mennyi ceglédi embert érdekel ma is a kézilabda. Nem csoda, hiszen egy zárt tér, percenkénti kb. két gól nagyon szerethetővé teszi ezt a sportágat. Azt viszont sajnálom, hogy a küzdelem már olykor-olykor durva, gladiátor harc. A csapat Borsos úrék irányításával – úgy tűnik az NBI-es szereplést tűzték ki célul. Ez számomra azért is szimpatikus, hiszen a nagyobbik fiam is a csapat tagja. Ő már régen nem szorul a tanácsaimra, kiforrott játékos, akinek jó balkeze van, és a kézilabdához ért, tudja, hogy ez komoly érték.

Borsos Gergő szakosztályvezető: Nagy öröm számomra, hogy ennyi néző kilátogatott a mai mérkőzésre. Egy biztos, nagy élménnyel lettünk gazdagabbak. Az látszik, az idősebbek sem felejtettek el kézilabdázni, ennek megfelelően meg is nyerték a mérkőzést. A fiatalok edzője én voltam ezen a napon és az eredménytelenséget beismerve lemondtam. Viccet félretéve, a mai mérkőzés a lelkes nézősereg remélem, arra inspirálja a fiatalokat, hogy van értelme sportolni, ezt a sportágat űzni. A szívfájdalmam ezen az estén, hogy készülve az összecsapásra, megsérültem és így csak edzőként, illetve szurkolóként nézhettem korábbi játékostársaim önfeledt játékát. Ami a összecsapás után jön, azon már teljes értékű játékosként vehetek rész, ez a közös vacsora és beszélgetés.

A nap eseményei arra ösztönöznek minket, hogy a gála ezen túl évente megismétlődjön és ne csak a ceglédi játékosok, hanem a Cegléden játszó egykori kézilabdázók is velünk ünnepeljenek, gondolok itt Bendó Csabára, Savonra és a többiekre.

Amikor Attilát meghívták erre a mérkőzésre játékvezetőnek nagyon meghatódott. Ezzel a gesztussal szerettük volna megköszönni a hosszú éveken keresztül végzett állhatatos munkáját a ceglédi és a pest megyei kézilabdáért.

Kökény István edző, „szakács”: Beszéljünk ma csak a főzésről, hiszen az elmúlt évadban csak a kézilabda volt téma az interjúk során. Nagyon szeretek szakácskodni, de inkább nagyobb tételben és nem 4-5 embernek. Jó érzés itt az üst mellett állni és csak a hagyma, zsír, paprika, só, bors arányára ügyelni és reménykedni abban, hogy főztömmel elégedettek lesznek. Természetesen otthon is részt veszek a konyhai munkában, ahol specialitásom a húsleves, a pörköltek, a bundás kenyér és a forralt bor. Szerencsére kis feleségem igen jól főz, így az éhhalál nem fenyegeti a családot. Itt az üst mellett óhatatlanul keresgetek emlékeim között. Eszembe jut az a csapat, amelyik kivívta a feljutást az első osztályba, melynek tagja lehettem én is. A nagy NBI-es gárdában már nem játszhattam, hiszen a főiskolára kerültem, majd a Hort csapatába. Később Szolnok érintésével már az új NBI-es Ceglédbe kerültem. Jóleső érzéssel gondolok arra az időre, mert játék mellett volt idő és igény a régi és új játékosok közötti kapcsolat fenntartására. Remélem, a mai gálameccs újra elindítja ezt a folyamatot. Ne felejtsünk el megemlékezni arról, hogy az Ócsai-Veres korszakban olyan válogatott és nemzetközi tv-s meccsket láthattunk a városi sportcsarnokban, amely nagy motivációt jelentett az akkori sportolók, többek között az én számomra. Is. Csodálhattuk itt a legeredményesebb magyar válogatott (Svájcban világbajnok ezüstérmes) tagjait, például Kovács Pétert is. Bízom benne, hogy hasonló szintű mérkőzés tanúi lehetnek a fantasztikus szurkolóink talán nem is olyan sokára.

Az est folyamán gyakran említettük azokat, akik már nem lehettek velünk, de gondolatban mindig velünk vannak, mint Árpás Lászlót, Makai Mátét és Veres Attilát.

Fotó: Kisfaludi István